Húsvét táján sűrűbben nézem a tévét, hátha magvas – értékeket felmutató – műsorokra akadok az ünnepi felkészülés jegyében. Tehetné, hiszen kb. 50 állomásra tudok csípőből tüzelni a távkapcsolóval. Kétszer ültem a doboz elé nagycsütörtökön. Először valamelyik magyar adón szó esett a tojásról (mint a csirke bújik ki rejtőzködő életéből a világba – a feltámadásra utal, az életre az élet kiszélesedésére, de még a fehérje és sárgája az ó- és újszövetségre is utal); a nyúlról, mely nagyon elterjedt, de amely elterjedés csupán egy fordítási tévedés miatt történt (mint a Mózes-ábrázolások szarvai), és a nyúlnak nincs köze a húsvéthoz, hanem a paráznasághoz és a szaporodáshoz van köze, azok jelképe.
Hát ez is valami, ha nem is sok. Tudom, ma a tévéadóknak egy feladata van: hasznot termelni. (De mi haszna a világból az embernek, ha eközben lelke kárát veszti. Mit tud adni a világ cserébe lelkéért?– kérdezi a Mester kétezer éve.)
Milyen érdekes, hogy mégis remélem: Kaphatunk morzsákat az értékekből egy kis szerencsével.
Este későn újra rövid sorozatokat adtam le a tévére gyorstüzelő távkapcsolónkkal, és az ötvenedik kísérleti lövés talált. Kodály teenager-korában írt Stabat Materjét énekelte egy kórus, amatőr felvételről. Aki tud latinul, vagy egyébként ismeri a művet, az tudta, miről szól. A zenit-tévének legyen mondva, ez legalább célba talált. Ám ezzel ki is merült a kínálat. Még a zenit tévéjé is, merthogy maga a műsor nem nagyheti volt, hanem valakinek az előadása az egyháziak szocializmus alatti üldöztetéséről. Ennek részeként hangzott el a rövid zenedarab. Ezzel kész.
Igazán a mezzo-ban reménykedtem, hátha úgy szerkesztik a műsort, hogy némi Bach-, Schütz-, Penderecki-passiót találok, vagy Haydn, Händel, stb. … Arvo Pärt-művet szólaltatnak meg. Hát nem. Nem és nem.
Pedig több mint egymilliárd keresztény él a világon, akik értéknek gondolják a krisztusi tanítást, akik úgy vélik Szent Pál nyomán, hogy ha nincs feltámadás, szerencsétlenebbek vagyunk a pogányoknál (mind az egymilliárd ember!).
De feltámadt. Egymilliárd ember hiszi. Egymilliárd ember nem kap ennek megfelelő megerősítést a tévétől. Legalábbis súlyának megfelelő mértékben nem. Kap helyette nyuszit, mobilcsengőhang-választékot, szerelmes filmet, autótesztet, űrzenét, okoskodásokat a vizitdíjról, több csatornán jósokat, egyiken telefonos játékot, melynek óriási telefonköltségeit a maffiózók a szerencsétlen játékosokon veszik be.
Megint úgy érzem magam, mint a mesebeli iparos legény, aki talált egy hatalmas gyémántot, és útban hazafelé egyre silányabb portékákra cserélte. Mondjuk egy zsák aranyra, azt egy ezüst szoborra, azt egy márványra, azt egy lóra, mert elfáradt, azt egy hízóra, mert megéhezett, azt egy köszörűkőre, mert azzal pénzt keres. Utóbb a legény belefáradt a kő cipelésébe, és eldobta. Nemde ilyenekkel kínálnak minket is, ahogy haladunk életünk útján hazafelé?
Utolsó kommentek