Mickey webnaplója

POST
A családi nevezetes napok listáján a június vezet. 13 alkalommal ünnepelhetünk valakit, ez a napoknak a 43%-a. Csaknem minden második napon megemlékeztem hát valakiről. Ma, 29-én Lanti kislányáról, Borikáról, aki már nagylány, s akinek ma van a születésnapja. Amikor a távolabb élő rokonokról írok, mindig zavarban vagyok, mert viszonylag ritkán találkozunk, és a találkozások alkalmával sem biztos, hogy mindenkiről szó esik.
Mennyivel könnyebb volna holnap este megírni ezt a néhány sort, hiszen egy plenáris családi értekezlet lesz, amikor heten testvérek újra találkozunk. Tíz év kihagyás után először. Ki Amerikából, ki Salgótarjánból, ki Paksról, ki Budaörsről érkezik. A többiek pedig helyből gyülekezünk, hogy meglapogassuk egymás hátát, és megbeszéljük közös nyaralásunk részleteit.
De most vissza az ünnepelthez, aki éppen ma ugrik ki a tinikorszakból.
Frissen, szépen, lendületesen.
Neki van a családban a legszebb kökényszeme.
Ha minden igaz, túl az érettségin,
ha minden igaz, önálló egzisztenciaként Egerben.
Ha minden igaz…
Holnapig várnotok kell, hogy mindez igazolódjon.
Akkor visszatérek az esetleges korrekciókra,
addig türelem, tornaterem…
Addig csak ennyit:
Borika, Isten éltessen!
* * *
Tegnap és tegnapelőtt
Könyveket árusítottunk a Szent István Társulat színeiben.
Tegnapelőtt
meghallgattuk az értékes gondolatokat arról, hogy Szent László mekkora karakter volt, mekkora kaliberű uralkodó, mekkora szent és lovag. El kell ismerni, hogy a róla szóló beszéd felsorolása igaz tartalmú és korrekt volt. A felmagasztosult szent árnyékában ma élő magyarok összetöpörödtünk, és szembesültünk mindazzal a sok gyarlósággal, elkorcsosulással, mely közegként vesz körül minket, és belőlünk s melyek egy-egy vonása bennünk is fellelhető. Elhangzott az is – miért is ne, hiszen magam is szoktam emlegetni nem kevés kajánsággal –, hogy vajon hány embernek volna kézfeje, ha már a tyúktolvajlásért is lecsapnák csuklóból, miként László idejében? Párhuzamosan a saríja keménységének ijesztő képe is felsejlik előttem. Csakugyan nincs más megoldás?
Tegnap is hallottuk a prádikációt, mert kihangosíttatott. Druszám, aki püspök, csodáról beszélt, arról, hogy mekkora jócselekedet egyházmegyei napokat tartani évente, mekkora felismerés ez, mekkora jótétemény, mekkora esély a jó kibontakoztatására, és milyen szerencse, hogy vannak olyan derék és bátor emberek, akik felvállalják annak minden rizikóját, terhét és szépségét. De jó, hogy itt vannak közöttünk, hiszen mi magunk vagyunk ezek. És köszönte, és mi is köszöntük volna, ha személyesen találkoztunk volna vele.
Igen.
Mert bár
„ránk, bűnösökre, minden verés ránk fér” (Mentes Mihály),
persze,
(„hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,)
de
élnek dolgozók itt, költők is büntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik sötét pincékbe bújva” … (Radnóti Miklós),
és ezt sem szabad elfelejteni,
sőt, mi több,
érdemesebb ezt hangsúlyozni, hátha visszük még valamire.
Mindenek ellenére.
Bevallom, jobban örültem az elismerésre fókuszáló szavaknak, mint a reálisan igazaknak. Remélem, nem azért, hogy fülemet csiklandoztassam seregszámra szerzett tanítóktól származó mesékkel. (Vö. 2Tim 3,4)
PRE
„Érted haragszom” – költi József Attila.
Értem haragszol – tükrözi vissza a pszichológus, Carl R. Rogers.
Értem. Haragszol – gondolom kissé öncélúnak én.