POST
Váz alatt.
Váz alatt nem lehet biciklizni. Gyerekkorunkban mi mégis megtettük. Mindig
férfi biciklink volt, melynek a váza egy vízszintes csővel merevíti a
kerékpárt, hogy össze ne csukoljék. Amíg meg nem nőttünk férfi méretekre, addig
„nem értük fel a nyerget”. Ám biciklizni sokkal hamarabb szerettünk, minthogy
megnőttünk volna. Maradt a felemás megoldás, jobb lábbal hajtottuk a jobb
pedált, bal lábunkat pedig átdugtuk a vázon (a háromszögű csőelemek között) a
túloldalra, és mint a bénakacsa, tartottuk egyensúlyban a biciklit, és
kerékpároztunk ilyen csökött formában. Olyan látványosság volt ez, mint a
féllábú szereplése a s-berúgó versenyen.
A gazdaság helyzete hasonlít a mi törekvésünkhöz, csak még falsabb. Valami
nincs a helyén, valami aszimmetrikus, valami torz és lassú, valami akadályozza
kibontakozását, valami nincs rendjén. Olyan bénán döcög a gazdaság, úgy
kínlódik, mint a váz alatt kerékpározó kínlódik, de még úgyabb. Miközben váz
alatt tekerünk, valaki a nyeregben ül, és nem csinál semmit, csak kapaszkodik a kormányban, hogy le ne
bukjon, esetleg megmagyarázza, hogy miképpen hajthatnánk gyorsabban.
A bénaságot többféle módon is el lehet kerülni.
1. Méretes biciklit hajtunk. Akkor mi ülünk a nyeregben, mi kormányzunk, és
mindkét lábbal egyforma erővel és tempóban hajtunk.
2. Megkérjük potyautasunkat, hogy szálljon le a nyeregből, és üljön tandemre,
ha haladni akar, akkor hajtson ő is.
3. Felnövünk a nyereghez, és egyedül tekerünk. Célra, tempósan,
kiegyensúlyozottan, bal és jobb lábbal. Jó volna mielőbb felnőni. Tudtam ezt
már gyerekkoromban is.
Vezetés
A képzelt interjúnak vége van, de a rokonság nevezetes napjainak nincsen vége.
Jubilánsunk Kata (házi kódja17, [áthallás ez a „házi kód-házikód. Katának és
Lantinak van házikója, nem is kicsi. Emeletes. Körpanorámával.]).
Kata ma elénekelheti:
100 ft-nak ötven a fele. Egye meg a fészkes fekete fene. Nem lehet az ember
fából, ki kell rúgni a hámfából.
Ám Kati vezet.
Sokszor és sokat.
A legnagyobb ámulatomra éjjel jobban szeret vezetni, mint nappal, merthogy
akkor üresek az utak. Én éppen fordítva vagyok, ha egyáltalán. Még nappal is
szívesen elkerülöm a vezetést, ha tehetem. Még meglepőbb, hogy adott
alkalommal, mikor még twingo-val közlekedett, nagy hóesésbe keveredtünk. Már
Pesten lassúdott a forgalom, ahogy nőtt a hó. Én kiszálltam kocsijából az Árpád
hídnál, ő meg sötét este hazakocogott Salgótarjánba.
Nem mondom, hogy előbb ért haza, mint én Aquincumba, de majdnem.
Gond nélkül, vidáman vágtatott a sűrű hóesésben.
Jó lovai vótak, hamaa hazaért.
Isten éltesse hát Katit, és adja, hogy épen és egészségben vezesse éjjel-nappal
engedelmeskedő lovait még vagy ötven évig. Azután pedig pihenjen további
esztendőkön át, ameddig csak jól esik neki.
PRAE
Érintés 2.
A tegnap emlegetett Biegelbauer P. éteri
sorai a neten:
„Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem
kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a
virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket.
Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának
felismeréséhez segít.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek – ha nem
érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként, s nem vethetek rád óvó
árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok, és fizikai valómban nem lehetek
ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a
kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már
régóta az enyészeté.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más
eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből
forrásozik.
+
Nem
szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó
a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend
az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen
teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét
hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és
visszahull. Minden szó a teljesség gondolatszülte tükrének egy-egy
cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom
jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent
időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó
igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a
változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend
törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó teremtés. Minden
szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Ez az érintés
teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen.
Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.”
Ennyi.
Utolsó kommentek