Mickey webnaplója

Valamiért két furcsa élményem is akadt a közelmúltban. Az egyik kb. két hete. Akkor az történt, hogy hajnalban rátekintek a rádióra, melyet leginkább éjszakai vekkernek tekintünk, mert digitálisan jelzi nagyocska zöld számokkal az aktuális időt órára, percre. (Ezért tartjuk. Pocsék hangja miatt rádióként még sose üzemeltettük.) Tehát – csakugyan az történt vagy fél hónapja – rásandítok a zöld számokra, de csak körvonalakban látom őket. Mire gondolhat az ember 62 éves korában, aki gyógyszereken él, mégpedig keringését szabályozó drogokon. Elsőre agyi elváltozásokra, melyek egyik tünete lehet, hogy szeme elveszti éleslátását pl. a szemfenéki erek deformálódásától, elpattanásától stb. Nem örültem ennek a tompaságnak, és reméltem, hogy nem fedi a tényeket. Kimentem a fürdőszobába, és alaposan kimostam szemeimet. Majd visszakucorodtam a párnámra, hogy most ugyanabból a távolságból hogyan látom az idő múlását. Élesen látszottak a számjegyek. 04.55. Akkor jó. Akkor minden jó. Legfeljebb szemfertőtlenítő kenőcsre van szükségem. (Még az sem kellett.) Ma reggel is kellemetlen meglepetésben volt részem. Saját – csaknem új – számítógépem bekapcsolás után a szokásos daráló hangot hallatta, melyet előbb-utóbb abba szokott hagyni, de megjelent most mellette-felette egy élesen visító hang is. Ráadásul a képernyő fekete maradt. Leszedtem hát a gép oldallemezét, s megpróbáltam a kártyákat megmozgatni. Újraindítás után elmaradt a kavitáció, az éles hang, de kép továbbra sincs. Csak a zöld jel: NO SIGNAL Kiment volna a videokártya? Ki tudja? Aki tudja, mondja meg. Most itt állok megfürödve megvakult gépemmel. Még jó, hogy nem vagyok előítéletes magammal szemben. Nem szidom magamat, hogy „biztosan őrült módon bántál a géppel”. Tegnap nem utalt semmi arra, hogy ma reggel fel akar fordulni. Én kapcsoltam ki. Ma meg be. Kézzel, egy ujjal, ahogy kell. És mégis.