Kosztolányi így ír:
„Valaki azt tudakolja tőlem, hogy van-e erre jó szavunk: konzervatív. Bevallom, nincsen. Egy szavunk nincsen, de van
legalább tizenöt szavunk. Amennyiben tehát semmi áron sem akarok idegen szóval
élni, a fogalom egy jellegzetes részletét, egy finomabb közeli tulajdonságát
hangsúlyozom: a konzervatív képviselőt kormánypártinak vagy jobboldalinak nevezem,
a konzervatív kegyeletet hagyományőrzőnek (dicsérőleg), a konzervatív mozgalmat
a haladóval szemben maradónak (tárgyilagosan), esetleg maradinak vagy ósdinak
(megbélyegzőnek). Amint látjuk, állítólagos szegénységünk mögött gazdagság
lappang, s ezt bárki megleli, mihelyt anyanyelve kincsesládájában turkál, és
nem kapkod idegen pénznemek után. Csak a nyelv szellemébe való áhítatos
beolvadás segíthet bennünket munkánkban, és nem a szótárak. A szótárak szavai
egy vagy tíz esetre vonatkoznak, de a nyelv, mely oly tág és rugalmas, mint
maga az élet, minden pillanatban, ezer és
ezer új helyzetet és lehetőségeket teremt.”
Eddig az idézet. Mire taníthatja a házaspárokat ez a leírás.
Arra, hogy egymáshoz képest mindketten idegen kifejezésmódú, szokásrendű, nyelvhasználatú stb. helyekről indultak. Bármennyire szeretnék is, teljességgel nem fog sikerülni egyiküknek se keresztülverni az otthonról hozott, ott használt, alkalmazott gesztusokat, rendet, életviteli módszereket.
Ám ettől nem kell pánikolni, nem kell ezt rossznak tartani,
mert előttük áll közös életük, remélhetőleg egymás megbecsülése, szeretete. Az
egymásra figyelés, emberi méltóságuk kölcsönös elismerése, az eléjük gördülő
események, lehetőségek, élet adta ajándékok ingereit befogadva lehetséges nem
egy – konzervatív J – válasz, hanem számos szép, tartalmas, az élettől eléjük
sodort lehetőség (nevezhetjük Gondviselésnek is), csak éberen kell figyelni:
mik ezek, hogyan fordíthatják kölcsönösen az egymást építés javára, egymás
kiteljesítésére.
Ha pedig olymértékben elmérgesedne a helyzetük, hogy reménytelennek látszik a
kölcsönös meghallgatás, bár szeretnék kimondani mindazt, ami feszíti őket, a
legjobb leírni, és kérni a másikat: olvassa el, és embersége mértékében,
tehetsége szerint segítse a konfliktus oldását. Fiatal felnőtt korban ennek
reális esélye van. E módszerrel él a Házas hétvége mozgalom minden kurzuson.
Tehát amint Kosztolányi az egy lehetetlen szó helyett keresi a helyzethez
igazodó legjobb változatot, ugyanúgy a házasoknak is az a feladatuk, hogy az
otthonról hozott, társukétól eltérő egyetlen és lehetetlen variáció helyett
közösen megkeressék a közös jó változatot.
Könnyebb a mélyen hívő embereknek, mert akár együtt Isten elé is vihetik az őket feszítő gondjaikat.
Utolsó kommentek