Így nyár elején dudorászom magamban az apámtól még az
átkosban sokszor hallott cserkésznótát: … „Jó a cserkész dolga, semmire sincs
gondja: / hogy ha megéhezik, hogy ha megszomjazik, hát zsákját kibontja.”
Egyszer meg láttam egy etnográfiai filmet. Feltehetőleg a következőképpen
készült: A rendező vesz egy darab sivatagot, és egy nőt gyerekkel, a sivatagra
állítja a nőt, és kezdődik a film.
Az asszony rákötözött gyerekkel mászkál a sivatagban, vagy valami fenyéresben.
Mindenesetre patak, tó, kút és csap sehol a környéken. Kezében nem sétálóbot
van, hanem egy ásóbot. Ez kisebb bunkóban végződik, de hegyes volta miatt
csakugyan alkalmas a homok feltúrására.
Ahogyan nő a hő, a nő megszomjazik.
Meg a gyerekcse is. Ezt onnan lehet tudni, hogy felsír. Annál meg már nagyobb,
hogy szopjon.
A nő látszólag nem nyugtalankodik. Talán valójában sem. Egyszer megakad a szeme
valamilyen vékony levélfélén. Letúr a botjával, alányúl egy kb. két literes
űrtartalmú gumónak, és kiemeli. Kissé leporolja, lerakja a földre, és lesújt a
bot bunkós végével a gumóra. Mire az a meglepetéstől kettétörik. A nő lehajol,
kezével beletúr a csészeszerű félgumóba, összetöri a benne lévő nedves
rostokat, kicsavarja a levet a rostokból, bele a félgumóba, majd a gyereknek
nyújtja a kissé kesernyés levet, mely hűvös, és kitűnően oltja amannak a
szomját. Az asszony nem mosogat – elhajítja az üres héjat. A hangyáknak is kell
valami.
Az európain meg azért röhög a beduin, mert saját cókmókja a teve
terhelhetőségével arányos. Van evőkészsége, pokróca a homokvihar és az éjszakai
hideg ellen, tőre fegyverként … és még néhány készség. (Jó szó ez a készség. A
mi pásztoraink is készségeknek hívták a – jobbára maguk által készített –
célszerszámokat, hogy megkönnyítsék velük mindennapjaikat. Herman Ottó is ír
halászkészségekről, pásztorkészségekről stb.) Nos, így van ez a nomádok
körében. És azért röhög a beduin a városlakón, mert úgy véli, rengeteg teljesen
hasznavehetetlen és fölösleges lomot gyűjt maga köré, melyek nélkül is gond
nélkül élhetne. A beduinnak van némi igazsága. Még él bennem a lomtalanítás
ezerféle szemetének emléke. A kidobott vackoknak már a látványa is szörnyű.
Hogy lehetett eddig a lakásban tűrni ezeket!
Tehát a beduinnak igaza van.
Boldogok a beduinok, mert nincs semmi vacakjuk, és az üreskezűeké a befogadás
lehetősége. Amíg kezem, markom tele van a dolgaimmal, addig nincs olyan
hatalom, mely képes volna megajándékozni, hacsaknem hajlandó vagyok elengedni a
vacakokat.
Utolsó kommentek