Ez így nem igaz. Kezdetben az Isten az eget és a földet teremtette.
De aztán egyszer csak fehér embert is teremtett, aki uralma alá hajtotta a földet. (Úgy is néz ki.) Tehát a címbeli kijelentés csak átabotában igaz, és csak áttételesen. Azért van benne valami.
Ugyanis a fehér ember elég gyorsan rájött, hogy a széken való ülés pozitívabb, mint az alacsony kereveten való fekvés. Jó oka lehetett rá.
Ha hiszitek, ha nem, valószínűleg a klíma ennek az oka.
Délen, ahol nagyon meleg van, szívesen tartózkodnak a helyiségen belül minél alacsonyabban, hiszen mint tudjuk, a meleg levegő felszáll, alul helyezkedik el a súlyosabb, hűvösebb levegő. Nyilván kellemesebb ott tartózkodni, mint feljebb. Minden fok számít. Aki úgy véli, hogy nincs érdemleges különbség, menjen fel nyáron egy templomi karzatra, ahol az istentiszteletek egész tartama alatt izzad a kórus, mert nem kap levegőt.
A fehér ember viszont a mérsékelt meg a kifejezetten hideg éghajlaton él, ezért felfázni nem kívánván, széket gyártott magának. Ülőhelyet, amelyen elterpeszkedhet, amelyen ülve nem fenyegeti a felfázás veszélye. Kitalálta a székek magasságát és mélységét. Ez egy egység, mely ellentétesen szabályozza a két kiterjedést. Minél mélyebb egy ülés, annál alacsonyabb lehet, és minél magasabb, annál keskenyebb lehet az ülő része. Ezt el kell hinnetek nekem, a szakirodalomból veszem a méretezésnek ezt a szabályát.
A többi csaknem adódik. A fehér ember hasonlít a példabeszédbeli kirúgott intézőre, aki kapálni nem tud, koldulni pedig szégyell, így hát merő kényelemszeretetből biztosítani kívánja jövőjét. A tartozóknak elenged egy részt a tőlük remélt későbbi protekció érdekében. Ez az előrelátó kényelemszeretet tolja a fehér ember feneke alá a széket. Ha már nem alhat éjjel-nappal, legalább ülve tölti el életének tetemes részét. Elméletemet a gyakorlat igazolja:
Akit elítélnek még az sem áll: „leüli” azt a néhány évet.
Nem is számít büntetésnek az ilyen. Ő bent üldögélve nézi a tévét, a börtönőr az ajtó másik oldalán üldögélve teszi ugyanezt.
De az összes irodák összes munkatársa is ül és kalkulál, ül és gyötri a billentyűzetet. Soroljam még bizonyítékaimat. Korábban a villamosvezető halinacsizmában (a botosban) álldogált a nyitott oldalú fülkében, és majd megfagyott. Állva vezette a villamost. Ma már ülnek ők is. De ül a vasnyergű traktoron a mezőgazdasági munkás is, ül a filmrendező összecsukható székén, ül a nézősereg a moziban, színházban, hangversenytermekben, előadótermekben, ül a részeg a söntésben, a presszóban vagy éppen a kerthelyiségben. Ülnek a zenekar tagjai.
Ül a vadász hosszú méla lesben...
Ülnek az utasok és a sofőrök mindenféle közlekedési eszközön. Mi emberek, még repülés közben is ülünk. Hogy ne kelljen állnunk, (és mert a lótartás igen költséges), feltaláltuk a biciklit, természetesen megfelelő nyereggel.
A balett-táncosok... a balett-művészek meg ... mintha még állnának. Na jó, olykor megpihen (ülve) a nő a legény vállán, de általában ők még állnak...
Mindenesetre sok és sokféle széket felhasználva ülik le a fehér emberek teljes életüket. Előbb felülnek a kiságyban, majd ráülnek a bilire, a kisszékre, az iskolapadba, a főiskola termeiben, majd a legkülönfélébb munkahelyeken üldögélnek, és nyugdíjba vonulva (kényelmes szék áll a tévé előtt) ülnek, míg el nem nyeli őket (bennünket) a föld vagy az urna.
Ezzel a címről szóló elmélkedésem vége felé közeledem. Serkenthetném még népemet
egy népköltéssel: „Serkenj fel, kegyes nép, mosolyog az hajnal”, vagy
egy Arany-verssel: „Kelj fel párnáidról, oh özvegy Pókainé”, esetleg az internacionálé szövegével:
„Föl-föl, ti rabjai a földnek...”
De nem teszem.
Tapasztalatom szerint ma már sokan a tüntetésekre, a felkelésre is kisszéket visznek magukkal, olyannyira elszoktak az állástól, gyaloglástól.
Utolsó kommentek