Magam is meglepődtem rajta, hogy az utóbbi időben hányszor foglalkoztat, mikor is voltam kórházban? Lehet, hogy attól van ez, hogy az egyik szerzetest regenerálásra nemrég vitték koriba, másfelől kedves ismerősünk esett át könnyebb műtéten a múlt héten, harmadrészt valakiről kiderült tegnap, hogy tüdőrákos. Azon kezdtem gondolkozni, mikorra is esett az én tíznapos kórházi közjátékom. Egy kapaszkodóm maradt. Kijövetelem napján kellett volna Prohászka és a Regnum Marianum kapcsolatáról előadást tartanom. Mondanom se kell, hogy lemondtam. Sőt most, itt kijelentem, soha többé semmiről és senkiről nem kívánok sehol előadást tartani. Az pedig március 12-re esett volna. Csaknem háromnegyed éve tehát.
Amiért gyakran felmerül bennem a dolog, annak az az oka, hogy ott megtapasztaltam az ember elemi esendőségét, a földi lét átmeneti voltát, hogy átsuhanunk a világon, valamiféle szerepet, küldetést, nyomot hagyva magunk után, mely vagy együttműködő a Teremtő terveivel, vagy rombolni látszik azt. Sok érdekes benyomásom támadt, mert felnőtt fejjel először szembesültem ama intézmény valóságával. Emlékezetes maradt számomra ott tartózkodásom kilencedik napja, amikor az előző vizsgálatok és alkalmazott gyógymódok ellenére 176-os tenziót mért az alorvos. Fejét csóválva megjegyezte, hogy a főorvosasszonynak még sokat kell dolgoznia esetemen. Ehhez képest a főorvosasszony másnap hívatott, elkészítette zárójelentésemet és tudomásomra adta, hogy milyen szerencsés vagyok. Semmiféle karakteres szervi bajom nincsen, szedjem a gyógyszereket, és le fog szállni a vérnyomásom a megfelelő szintre. Ha jól értem, ez a két orvosi vélemény szöges ellentétben áll egymással. Azt is mondhatom, hogy az orvoslás állapota az Úr 2009. esztendejében még mindig elég sok fehér folttal küszködik a kétségtelen eredmények ellenére. Szkepszisemet nem oldották, inkább fokozták a H1N1-ről keringő, és egymásnak homlokegyenest ellentmondó orvosi vélemények tucatjai.
A tudatos és tudatlan félrevezetések között kell megtanulnunk létezni. Ma ugyanaz a helyzet, mint a hazug, illetve igazmondó krétai idejében. Legfeljebb nem tudunk elég okos kérdést megfogalmazni neki(k). Felüdítőleg hatott rám, és megerősítette a kialakult helyzetről kialakult nézetemet az Oloffson Placid OSB rubinmiséjén elhangzott beszéd részlete, amelyet idemásolok a kurír közlése nyomán: „Nem szabad elkeseredni, nem szabad örökké a rosszat nézni, még akkor sem, ha már ott tartunk, hogy nem tudjuk megkülönböztetni az igazat a hamistól, a helyest a helytelentől.”
No komment. Nem keseredem el!