(Kalandozás az Óbudai szigeten és a neten)
Ma az Óbudai szigeten mászkáltam igen kellemesen felhős és igen kellemetlen meleg napos szakaszok váltakozása közepette. Az időjárásnak legyen mondva, a fel-feltámadó szél hatásosan enyhítette a forróságot, és frissen kaszált széna illatát csapta az orromba. Próbáltam a gáton haladni, bár több tábla figyelmeztetett annak veszélyes mivoltára. Senki nem tudja, hogy az árvíz miatt meglazult földből egy-egy fa mikor fordul ki tövestül. Fotóztam néhányat a már kiszakadtakból, s néhányat, melyek még tartják magukat. Vízből csakugyan sok lehetett, a szigeten kisebb tavacskát fényképezgettem, mert a mélyebb részeken megállta az esővíz, vagy a feltörő Duna (buzgár). Nem tudom.
Mindenesetre látom a soktonnás kolosszusokat a földön elterülve, mert a belső holt fa részeket nem tartja meg a külső, még élő szövetköteg.
Sok olyan ágas fával is találkoztam, melyek a „hónalj”-ukban nedvedzettek. Nekem ez azt mondta, hogy egy-egy keményebb szélroham idején, az erős hajladozásban megsérült a „hajlat”-ban a szállító rendszerük, és szivárogni kezdett az odáig szállított tápanyagot tartalmazó oldat. Bár ma erről fotó nem készült, egy latin szakszó, egy fogalom napok óta kínoz: a furcsa hangzású bifurkáció szó.
Hát ez az, mely a fák legáltalánosabb tulajdonsága: A kettéágazás, a kettéhasadás.
Itthon megnéztem a neten, mi is az, majd rámentem a képi ábrázolásokra.
Itt találkoztam aztán még csak igazán kettéágazásokkal és kettéhasadásokkal. A fogalmat használja az egész tudomány, a matematika egyes területei a biológia stb., stb.
Elég gyorsan kikötöttem a fraktáloknál, onnan a pendulumoknál, a szegedi egyetemnél és a legfurcsább ábrázolások tengerében találtam magamat.
Mielőtt tengeri betegséget kaptam volna a mozgó ábráktól, áthatásoktól és elpattanóktól, kikapcsoltam a képeket, és áttértem a word-re, hogy mindezekről beszámoljak.
A teremtett világ végtelenül csodálatos, végtelenül változatos és végtelen sok részre bontható, melyek végtelenül sok kérdést vetnek fel, melyek mind válaszra várnak. Aki akar velük foglalkozni, soha nem fog unatkozni.
Kiturkálja a bifurkációt, a fraktálokat kutatja, az osztódást, a nem lineáris rendszereket vagy éppen a kaotikus jelenségeket kutathatja, ha van kedve és agya hozzá.
Hát ez esett ma, és lehet, hogy az egész csak menekülés egy előttem álló halmaz elől: átmeneti megfutamodás, mert egyre inkább érlelődik bennem: Szüleink lemásolt levelei nyomán szabad asszociációs módon valamiféle korrajzot vagy legalább benyomáshalmazt kellene megfogalmaznom, hogy mielőtt magam is „ketté ágazom”, benyomásaimat rögzítsem az ötvenes évek Kelenföldjéről.
Egyelőre csak a mély lélegzetvételig jutottam, hogy aztán belecsapjak.
Sorsát senki sem kerülheti el.