Mickey webnaplója

Ha valaki olyan megszállott sétáló, mint én, előbb-utóbb belebotlik abba a csapdába, hogy vagy túlságosan sokáig kell utaznia ahhoz, hogy valami újabb tájat járjon be, vagy unalomig keringhet a megszokott terepeken. Ma találtam egy kb. egykilométernyi olyan szakaszt a Duna-parton, melyen még sose jártam. Különös elégedettséggel töltött el, hogy új aspektusból látszanak a part menti épületek, műtárgyak, a partról látható tájak.
Már a Tímár utcánál elgondolkoztam, felmenjek-e a felüljáróra, vagy bóklásszak a sínek között, lyukat keresve a kerítésen? Inkább felmentem, abban bízva, hogy más látszik felülről, mint lentről.
S csakugyan.
Az autóforgalom egy kanyarban, a napfénytől felizzó erősáramú légvezetékek nekem tetsző témákat.
A part menti étteremben egyszer már jártunk. (Zs. esküvőjének kerestünk helyet, de letettünk arról, hogy ott rendezzük a lagzit.) A part mentén közelről lefotóztam a kerület messziről látszó nevezetességét, a lyukas zászlót, melyet 56 emlékezetére helyeztek el a parton. Hogy eleget mászkáljak, még megnéztem a Főtér látnivalóit. Egy kotrógép táncolt az üres műjégpályán. S körbe karikázva szedte össze a kásás jeget. A pálya szélén sokan várták, hogy fejezze már be a piruettezést, mert addig senki nem mehetett a jégre, míg az ott okvetetlenkedett. Közben egy jazz-együttes kezdte meg rendes hangerővel produkcióját. Viszonylag kevesen voltak a téren koradélután. Néhányan forralt bort szürcsöltek, valaki meg székelykáposztát kanalazott (1200 ft). Mivel vendéget vártunk, elég gyorsan véget vetettem kóborlásomnak, hogy időm legyen feltenni a készült fotókat is.     
Idén is izzósor kíván Boldog, békés karácsonyt! Azt is lekaptam.
Még jól jöhet, mert ilyen üdvözlő képet csak az küldhet, aki itt jártában fotót készít róla.