Egyszer már le kell írnom két gondolatomat, amit csaknem minden évben hangoztatok, de emlékezetem szerint még nem publikáltam:
– Nem kezdek új életet az új évben, mert még a régit se fejeztem be!
– Ne fogadjatok el mástól tanácsot. Ezt az én tanácsomat se fogadjátok el!
Hadd komplikáljam tovább az előzőeket.
Nincs az az ember, akit valamelyest ne hatna meg az évváltás, és valamennyire el ne gondolkodna azon, hogy évei szaporodtával az előtte álló évek száma csökken. Ha pedig így van, mégiscsak egyre inkább arra kell törekednie, hogy környezetét megnemesítse, művelje, értékeket teremtsen az utókor számára. Magyarán: egyre sürgetőbben érzi, hogy meg kell(ene) felelnie annak a tervnek, melyet róla álmodott a Teremtő.     
Na, innen vannak a fogadkozások, melyek lehetnek kedves szemárságok is (pl.: Mától kezdve többet nem iszom! – de kevesebbet se!), és lehetnek értelmesek is, a múlt tapasztalataiból következők, lepároltak. Ezek csakugyan komolyak, és annyit érnek, amennyire megvalósulnak. Én legalább két valamit elhatároztam, de magamban őrzöm őket, mert nem abban rejlik értékük, hogy ide írom őket, hanem  abban, hogy igyekszem őket megvalósítani.
És most minden  kedves olvasómnak jókedvű, derűs, értékekben gazdag új esztendőt kívánok. Az éjszaka nagy petárdázás volt, néhány képet készítettem róluk, melyek nem nevezhetnek be fotókiállításra, de a hangulatból visszaadnak valamit.
BÚÉK!