Mickey webnaplója

Jelentem, amit gimnazistaként elmulasztottam, 64 évesen pótoltam. Végigolvastam Victor Hugo regényét. Azt adta, amit vártam a nagy mesélőtől. Romantikus nagyregényt, melyben ördögök és angyalok sorsa fonódik össze és válik szét a történéseknek megfelelően. A kusza történet tele van véletlenekkel, mely megint csak a romantikus irodalom sajátja. Írója hol deistának, hol misztikusnak látszik. Egyebekben monumentális művet fogalmazott össze. Ha igaz, hogy nem kitaláció korrajzának egy-egy részlete (korabeli helyszínek, szokások, építmények, Párizs kinézete a felszínen és csatornaalagútjainak részletező leírása), akkor azt kell mondanom, magát nem kímélve rakosgatta össze sétái, célzott kirándulásai cserépdarabjait, hogy minél pontosabb képet mutasson be a korabeli Franciaországból. Ezért  a terjengősségéért hálás lehet az utókor, hálásak lehetnek a történészek, az építészek, a néprajzosok, de tán még a vallástörténettel foglalkozók is. A mai átlagolvasókról nem állítom ilyen biztosan. Ma a tömörebb megfogalmazás a trendi, legalábbis általában.
Vénülő fejjel úgy gondolom, tinikoromban azért nem sikerült végigrágnom magamat ezen a betűrengetegen, mert akkori magamnak még kevésbé voltak érdekesek ezek a véget érni nem akaró leírások. Akkoriban úgy voltam az ilyesmivel, mint Steinbeck csirkefogói, akikkel elolvastatta a róluk szóló kisregényeket (Kék öböl és társai), és akik véleményét nemcsak kikérte, de meg is írta könyvében. Nos a „kedves csirkefogók” véleménye az volt, hogy jól látja az író a dolgokat, csak túl sok a regényben a „zöngicse”. Azt javasolták Steinbecknek, jelölje meg a leíró részeket, s jó előre figyelmeztesse olvasóit, hogy most „zöngicse” következik, melyet ha nem akar, ne kelljen elolvasnia, hanem  nyugodtan ugorjon át.
Nos, egy tizenévesnek Hugo regényében túlságosan sok a zöngicse. Az is igaz, hogy a maga korában azoknak, akik könyvre és könyvolvasásra tellett, bőven akadt idejük ezeket a részletek részleteit is megvilágító leírásokat végigböngészni (hol volt még akkoriban annyiféle inger, tömegtájékoztatás, tévé és mobil stb.). Különösen azoknak lehetett kedvükre, akik az íróhoz hasonló tapasztalatokkal rendelkeztek, vagy éppen az olvasás nyomán megelevenedtek lelki szemeik előtt a helyszínek, az illatok és szagok, a növények, a kövek, az épületek, a sikátorok, a csataterek, a harcok stb.
Mindent összevéve monumentális a regény, a szépirodalom egyik különleges és nagy formátumú remeke. Olyan mint egy katedrális, olyan, mint egy polifon zene, egy oratórium, olyan mint egy szimfónia.
S bár többnyire nyomasztóak a történések, végső kicsengése pozitív, nagyon is az.
Én meg elmondhatom, hogy nemcsak filmen láttam, hanem el is olvastam Jean Valjean élettörténetét.
A francia nevek ejtésével megbirkóztam, bár nem állíthatom, hogy megtanultam, franciául. Legfeljebb annyit, hogy a mű eredeti címe: Les misérables.
Utolsó megjegyzésem: Úgy vélem, hogy a túlvilág teli lesz J. V.-okkal, csak éppen Jean Valjean nem lesz jelen. Hiszen ő csupán az író fantáziájának szüleménye.