Albert István egykor piarista tartományfőnök nagycsütörtökön megmosta 12 piarista tanítvány lábát. Bár engem sose tanított, beleestem a szórásba. Megmosta, megtörülte, tán meg is csókolta a lábunkat egyesével. Ahogy haladt, feje egyre pirosabb lett az idős szerzetesnek az erős hajladozástól. Ez jutott eszembe az ünnepre készülődés kapcsán. Hogyne jutott volna eszembe, hiszen séta közben hol az egyik unokámnak, hol a másiknak lóg a cipőfűzője. Én meg mélyen meghajolva kötözgetem rendre az engedetlen fűzőket pirosodó fejjel.
Én se vagyok már mai csirke.
Péntek
Még kettőt kell aludni, hogy megérkezzenek az uncsik szülei. Bár mire megérkeznek, meglehet, hogy a harmadik alvásba is belekezdenek.
Nem fogjátok kitalálni, megint a Duna-parton bóklásztunk. Én őriztem őket és imádkoztam, hogy ki ne dobják egymás szemét. Ők meg termelték a fákat köveket a vízbe. A Rousse hajó akkora hullámokat vetett, hogy a part öt méteres szélességben nedvesedett át a hullámverésben.
Amikor úgy véltem, hogy elunták már a műsort, rákérdeztem: Induljunk-e haza nagymamához?
Ágoston szerint igen, Blansi szerint nem.
OK – mondtam nekik –, most kettévágjuk a nagypapát, és az egyik fele itt marad Blankával, a másik fele hazamegy Ágostonnal. Blanka rövid gondolkozás után: – Én is haza akarok menni.
Ebben maradtunk.
2011.04.22. 15:52 emmausz
Nagycsütörtök
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr935169339
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek