Gárdonyinak van egy szép verse: (Érdemes kinyomtatni és könyvjelzőként beletenni a Bibliába.)
Írás a Bibliába
Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.
Ez a könyv az örök törvény,
Királyon lánc, rabon napfény,
Tévelygőnek hívó harang,
Roskadónak testvéri hang.
Elhagyottnak galambbúgás,
Viharvertnek ereszet,
Haldoklónak angyalsúgás:
„Ne félj: fogd a kezemet.”
Gyermeknek is: „Mily szép rege”,
Bölcsnek: „Rejtelmek tengere!”
Fal, – s túl rajta élő hangok,
Köd, s benn zengő hárfák, lantok.
Templomok közt legszebb templom:
Csak megnyitom, s benn vagyok.
Ablakán a Paradicsom
Rózsáira láthatok.
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.
***
Megyünk pünkösd ünnepe felé. Tart még az öröm „hullámhegy”-e, a világban tapasztalt sok őrültség ellenére. Krisztosz voszkresz! Krisztus feltámadott! Alleluja. Ő föltámadott, a természet is feltámadt, újra éled, nekünk is illik tápászkodni. A belevetett hitünk, szeretetünk, reménységünk nem csal meg. Ő a szegletkő, amelyet az építők elvetettek.
Mégis … ő van, az építők pedig már régen elporladtak.
Utolsó kommentek