Mickey webnaplója

Az egyik legmisztikusabb napja az évnek. Egykori főnököm nem kedvelte a témát, 
– „ti meghaltok, de én nem. Én el fogok ragadtatni”.
– Máskor: „Tudom, hogy meghalok, de nem hiszem el.”
Sűrűn előkerült a téma egyébként is a munkatársak koránál fogva, s ilyenekben csapódott le:  
– Az elöljárót kilencven egynéhány éves korában felköszöntötték: Ad multos annos! Mire ő: Ha egy kicsit is szeretnétek, nem kívánnátok nekem ilyesmit.   
– Te komoly teológus vagy, mondd meg a lelkedre: Van túlvilág? Persze, hogy van felelte a komoly teológus.
– Évente előkerült a közismert anekdota. Ők bajor egy bajor paraszt szájába adták: „Lelkem, ha egyikünk meghal, én a vidéki házunkba költözöm.”
– No meg a viccek: 1. A halál kopog az ajtón. A házigazda nyitja ki. A halál megszólal: Az életedért jöttem. A gazda beszól a konyhába, életem, téged keresnek.
– 2. A cigányhoz becsöngetnek. Óvatos, ezért kiszól: Ki azs? Mire érkezik a válasz basszusban: a halál vagyok. Jaj, már ast hittem, hogy azs ávó!
– 3. Két halál kártyázik. Az egyik megszólal: Halál, te csalsz! Mire a másik: Csal a halál!
– Lehet félvállról venni, lehet elszenderülni vagy kínok kínjával meghalni, az bizonyos, sőt halál biztos, hogy meghalunk. (Olyan biztos, mint a halál.)
– Az igen idős mama kérdezi festőművész fiát, jaj, fiam, hogyan fogok én meghalni? Amannak kb. ez volt a válasza: Úgy fogsz meghalni, ahogyan azt a halált megtervezte neked az Isten. Azóta megtörtént – gondolom csakugyan az Isten tervei szerint. (R.I.P.)
– Nekem is van véleményem: Kb. ez: Reményem szerint örökké élünk, csak közben egy kicsit meghalunk.
– A keresztény tanítás a halált a keresztséghez köti. A keresztségben meghalunk a bűnnek (a keresztvíz minden bűnt eltöröl), hogy már az Istennek (a szeretetnek) éljünk.
Addig pedig egy dolgunk van, futni a cél felé, s a jó harcot megharcolni, hogy Pál apostolt is idecitáljam.
Mindenkiért égjen egy gyertya, legalább lélekben, hogy az örök világosság környezze végtelen életüket.