Mickey webnaplója

Minden György druszája Ferenc pápának, akit ugye Jorge névre kereszteltek. Alighanem egyik neve napját se üli meg úgy, mint mifelénk szokás. Azzal együtt Isten éltesse így sárkányölő Szent György napja környékén! Ez a derék pápa olyan dolgokat fogalmaz meg, amelyek újszerűek és lényegesek. A napokban 40-50 fő előtt a Szent Márta házban többek között ezt prédikálta: Félünk az örömtől?! Jobb azt gondolni: Isten létezik, de messze van; Jézus feltámadt, de messze van. Kissé távol vannak. Félünk Jézus közelségétől, mert ez örömmel tölt el bennünket. Ez magyarázza, hogy annyi keresztény élete szüntelen temetéshez hasonlít. Jobban szeretik a szomorúságot, mint az örömet. Nem az öröm világosságában, hanem az árnyékban mozognak jobban … De Feltámadásával Jézus örömet ad nekünk – annak az örömét, … hogy közelről követhetjük, hogy a nyolc boldogság útján járhatunk, annak az örömét, hogy Vele lehetünk… Te beszélsz Jézussal? Te elmondod azt Jézusnak, hogy: ’hiszem, hogy élsz, hogy feltámadtál, hogy közel vagy hozzám, hogy nem hagysz el?’ A keresztény életnek ilyennek kell lennie: Párbeszéd Jézussal, mert Jézus mindig velünk van problémáinkkal, nehézségeinkkel, jó cselekedeteinkkel.” 
Igaza van. Abban is, hogy végtelenül boldog perspektívát rajzolt az ember elé a Megváltó, s abban is, hogy meg kell tanulnunk megszólítani őt, azaz valamiképpen dialógus támadjon közöttünk.
Merthogy ő életem fix vonatkoztatási pontja, akitől indulhatok, akit követhetek, akihez mindig visszatérhetek, aki abszolút, akinek a példája modellálható, s minden embernek való.
Ha én volnék a pápa, most biztos így folytatnám: Kérdezd meg magadtól: ki az életed fix vonatkoztatási pontja? Aki sose csalt meg, s akiben sose csalódtál. Aki örök értékeket vonultat fel életvezetésedhez. Ha megtaláltad, kövesd a példáját.
Lábjegyzet a Kiv 8-hoz. A „húzd meg-ereszd meg” játszma csapásról csapásra folytatódik. Tehát békák lepik el Egyiptomot.  A varázslók ugyanezt képesek megcsinálni. Mégis hajlik rá a fáraó, hogy elengedje a népet. Másnap a döglött békákat halmokba rakták. Bűzlött tőlük egész Egyiptom. Mondanom se kell, a fáraó szíve megkeményedett. Most aztán következnek a további „szigorítók”. Áron a föld porára üt, s szúnyogok milliárdjai lepik el az országot. Új fejlemény: Ez a varázslóknak nem sikerült. A fáraó szíve mégis megkeményedett. Másnap reggel a Nílus partján folyt a további alkudozás. Mivel a fáraó nemet mondott, Áron másnapra bögölyök támadását ígérte. Ez is bekövetkezett. Az egész ország vakaródzott. A fáraó most már látszólag enged: Mehettek áldozatot bemutatni, de az országon belül. Félt, hogy otthagyják a kizsákmányoltak az országot. Még abba is belemegy, hogy Gósen pusztájába menjenek, „de ne túl messzire”. Ám meggondolja magát, és továbbra is megkeményíti a szívét. A huzavona és az korábban emlegetett mese hasonlóságokat tartalmaz. Az ismétlődő elemek könnyen mesélhetővé teszik a történetet. Persze ez csak stilisztikai kérdés. A lényeg: A fáraó attól való félelme, hogy a héberek távozásával meggyengül országa, nagyobb, mint az egyes eddigi csapások okozta veszteség. 
Közöm.
Az emberek egy része – köztük én is – hajlamos arra, hogy az általa jónak ítélt taktikán ne változtasson. Ez a makacsság olykor elég sokba kerül. Állítólag Bismarck emlegette: „Egyedül az ökör következetes.” (Ő aztán az volt, nem is kicsit.) A fáraó is következetes. Ezért véleményének megingatására egyre súlyosabban érzi az Isten kezének ránehezedését. A mai politikában ugyanez érvényesül. Vannak, akik a status quo fenntartása mellett kardoskodnak, s az ellenszegülőkre „nyomást gyakorolnak”. Csakhogy a földi hatalmak ezt saját érdekeik mentén teszik, melyek időnként szeszélyesen változnak. A csapások fokozása Egyiptomra mindvégig a héberek szabadon engedését célozta.