Egyik célja lehet a találkozás rokonokkal, ismerősökkel. No, hát mi így utaztunk feleséggel tegnap a fél országot általszelve. Odafelé esett az eső (visszafelé is). A vonat érkezésére várva behúzódtunk hát a kocsiba. Onnan néztük a szélvédőn landoló esőcseppeket, melyek szép összevisszaságban mozdították el a velünk szemben falra ragasztott plakát rajzolatát. Mire előkaptam a kamerát, az ábrázolt városkép házainak körvonalai egyenesbe rendeződtek, pedig szerettem volna lefotózni a V. van Gogh-i girbegurbaságba torzult építményeket. Utazási plakát volt, rajta – úgy vélem – Dubrovnik (Raguza) kinézete madártávlatból, elöl hajókkal, középen házakkal és várfallal, hátul a tengerrel. Időnk mint a tenger, beszélgettünk. T. megjegyezte: Látod, itt se voltunk soha. S csakugyan. Nem másztunk fel a kanyargós utcákon a történelmi nevezetességű, sok háborút túlélt város tetejére.
Hazafelé folytatódott ez a beszélgetés, merthogy a budai hídfőnél megállt egy távolsági busz, a Dunában pedig egy meglehetősen behemót sétahajó szelte a habokat. Utóbbiról megjegyeztem, hogy állítólag pénztemető. Van rajta fodrász, talán kisebb medence, nyugágyak napozáshoz, játékterem és étterem, wellness-szolgáltatások, és menet közben nem lehet kiszállni. Az italok is jó pénzbe kerülnek. Mi tagadás, még sose vettük igénybe ezt a folyón lötyögést. De sorolhatnám egyéb fogyatékosságainkat is. Szemben a Nemzeti Színház (csak tévén láttuk nyitóelőadását, azt is megbántuk). A Művészetek Palotája: kétszer, ha jártunk benne. Mert mi nem megyünk sehova.
De megyünk – jegyezhetném meg, éppen Mosonmagyaróvárról tartunk hazafelé. Csakhogy az célzott rokonlátogatás. Ünneplés a családdal. Így igaz.
Ám ha belegondolok, hogy korunknál és állapotunknál fogva milyen rendesen elfáradtunk a nap végére, lehet, hogy nem is akkora hiba, ha alaposan meggondoljuk, hova, hányszor, milyen célból indulunk neki a világnak, s megéri-e a nyüzsi vagy sem.
Tegnap megérte. Mi az, hogy, nagyon is – hogy a klasszikust idézzem.
Lábjegyzet a Kiv 39-hez. Ma azt mondanák, hogy az Úr hajlékához készült valamennyi készség csili-vili volt, tegnap azt, hogy flancos és a készítés idején, hogy az Úrhoz méltó, hisz ő parancsolta Mózesnek, hogy mi milyen legyen a főpap ruhája. Készüljön efod aranylemez-beszövéssel, ehhez aranykarikákkal csatlakozzon a széle-hossza egyarasznyi melltáska négy sorban aranyfoglalatba applikált drágakövekkel. Sorolom karneol, topáz, smaragd, - rubin, zafír, jáspis, - jácint, achát, ametiszt, - krizolit, karneol, ónix. Ez 12, mint a törzsek száma. A felső köntös bíborszínű, rajta beleszőtt gránátalmákkal, közbe-közbe egy-egy aranycsengettyűvel. A papok ruhái: fejkendő, sapka, öv, homlokdísz, nadrág, diadém színaranyból felirattal: „az Úr fölszenteltje”. A hajlékot minden elkészült felszerelési tárggyal elvittek Mózeshez, aki megáldotta őket. Közöm. Amikor a természetben szemlélődök, meg-megáll tekintetem egy-egy növényen, mely a maga módján tökéletes, elcsodálkozom a beletáplált harmónia, a forma és a színvilága szépségén. Eszembe villan Jézus szava: „Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek (virág) közül.” Itt arról beszél Krisztus, hogy az Isten ránk sokkal inkább ügyel, mint a mező virágaira. JÓ EBBEN ATUDATBAN ÉLNI.
Utolsó kommentek