Mickey webnaplója

Nem titok, hogy a Pax-Romana (KMÉM) ülései után felüdülésképpen és lazításképpen esténként nagy nótázást csaptak a résztvevők néhány nótafa közreműködésével és vezetésével. Aki nem tudja, mi volt a Pax-R., annak röviden: Nyugati magyar értelmiségiek találkozója célzott témával s előadásokkal, kerekasztallal. A vacsora utáni nótázás népdalokkal indult keverve magyar nótákkal. Amikor ezekből kifogytak, akkor némi cinizmussal talán, de elővették a Bunkócska, a Sződd a selymet, elvtárs stb. mozgalmi énekeket. S fújták boldogan, felszabadultan. Jó okuk volt rá, rájuk nem szólhatott senki, a Nyugat szabadságában éltek. Az emigrációba kényszerült, és onnan hazatért szerzetesek is jól emlékeztek a tömegdalokra, még oroszul is felidézték mosogatás, törölgetés közben. Lám, a rendszerváltás után sikerrel adták ki CD-n a felvonulások során énekelt mozgalmi dalokat. Sok közünk nem volt ezekhez, de mivel az árnyékukban cseperedtünk fel, a bőrünkbe ivódtak. Valaki megjegyezte, mindnyájunkban még ott lakik a bolsi. Nem igazán hittem, de a felidézett dalok bennem is megszólaltak. Egy porcikám se kívánja vissza az ideológiai elfojtottságban töltött éveket, mégis bennem vannak ezek a nóták zsigeri szinten. Az egészet azért írom, mert a könyvmegállóból hazahoztam egy novelláskötetet: Körkép 1982. Két megállapítást kell tennem. Az egyik, hogy ideológiástul vagy anélkül, de kortársaim nyelve, életsors-ábrázolásai egy csomó emóciót váltanak ki belőlem, hiszen ismertem azt a kort. „Azt” a kort ismertem. Benne éltem. A másik megállapításom, hogy tudtak írni az akkori literátorok. Volt témájuk, és képesek voltak érthetően közreadni mindazt, amit elgondoltak. A kötet hat rám, miközben egy porcikám se kívánja a nekem kényszerektől terhes időszak visszatértét.  
Most mégis egy, az előzőekben írtaktól teljesen független epizódot sűrítek ide. Boldizsár Iván Két keserédes c. novellájából. A politikai fogoly kiszabadul. Magához rendeli barátját megvádolva, hogy elszerette tőle feleségét, miközben ő ült. Ebből egy szó se igaz, s a nő integetése ellenére tagad a férfi. Utóbb magyarázza neki az asszony: Igaz, hogy nem volt köztünk kapcsolat, de férjem úgy szeretett volna valamit megbocsátani nekem. Ezt hiúsítottad meg tagadásoddal. 
Hogy mik vannak!
* * *
Aszongya, aszondom
1. D. (sovány) a zsolozsmából idéz: „A testnek dölyfét törje meg / étel- s italban hősi fék.” Majd kis kihagyás után: Reggel a büfében ugyanő aszongya: „Kérek egy Islert, mert lement a vércsokoládé-szintem.”
2. M. (dagadt) ülök a padon. Beszélgetek. Oldalról papírdobozból kínálnak hatalmas mézes puszedlivel. Aszondom: „Köszönöm, de akkor megeszem!” Nincsenek megijedve válaszomtól.     
3. S. (korunkbeli) aszongya: „Nem tudom, ismered-e a viccet? A részeg a villamoson lehányja a csinos fehérruhás nőt.” Aszondom: Nem. Mire ő: „Tehát lehányja. A nő majd szétrobban a méregtől. Ráordít: Maga disznó. Mire a részeg: Én? Nézzen a ruhájára.” Tényleg nem hallottam. Rövid beszélgetést követően búcsúznánk. S. hozzám lép, s aszongya: „Te, ismered azt a viccet, amikor a villamoson utazik egy részeg meg egy nő...” 
Lábjegyzet a Lev 17-hez. Az állatáldozatokat szabálytalanul végzőket ki kell irtani a népből. Ugyanúgy, azokat is, akik bálványoknak áldoznak („paráználkodnak” velük). A vért tilos elfogyasztani, mert „a vér szerzi meg az engesztelést az élet számára”. (Lev 17,11b) Közöm. Az igaz, hogy az áldozati állat vére nélkül elhull, hiszen a vérkeringés tartja fenn a létezés lehetőségét. Az idézet ugyancsak Krisztus keresztáldozatának az előképe. Vére árán engesztelte ki Istent az emberrel. Az ő életét fenntartó vér kiömlése lett az isteni irgalom kulcsa. Meghalt a Fiú, hogy örök életünk lehessen.