Mickey webnaplója

Tegnap óta a világháló és a sajtó, a tömegkommunikációs eszközök tele vannak azokkal az elemzésekkel, amelyek két fegyveres mészárlásáról tudósítanak, akik Párizsban kivégezték egy élclap szerkesztőségének több tagját. Fanatikusok tette ez, a szabadossággal szemben. A két fickó tette lincselés, kivégzés, önbíráskodás, gazemberség, tettükre nincs mentség. Elég, ha arra gondolok, hogy egy rendőr megadta magát, mégis lelőtték. Ám egy kicsit az érem másik oldalát is vizsgáljuk meg. Szőnyi Szilárd e témáról írt cikkét láttam és olvastam. A cikkhez mellékeli a francia lap néhány viccét. A legolcsóbb megoldással élnek a „rajzművészek”. Pornográf rajzokat készítenek a különféle egyházak képviselőiről, vélhetően abból a meggondolásból, hogy az egyházak minden társadalmi csoportnál béketűrőbbek. Ez általában igaz is. Azonban mindennek van határa. A sajtószabadságnak is. A szabadosság nem fér a sajtószabadságba. A sajtó nem viselkedhet úgy, mint egy határait próbálgató és feszegető kisgyerek, aki, miközben rosszalkodik, szülei reakcióit lesi: eltűrik-e még ezt vagy azt. Ha akaratlanul is, ezt tette az a szennylap, amelynek tagjait kivégezte néhány elvetemült.
Félreértés ne essék, híve vagyok a sajtószabadságnak. Élek is vele. De bizton állíthatom, hogy a sajtó nem abszolút. Nem tehet meg mindent, amit csak akar. Létezik sajtóetika is, amint létezik olvasói érzékenység, amely egy határon túl nem borzolható aljasságokkal.
A legmeglepőbb számomra az általam olvasott cikk szerzőjét ért kritika. Lényege: a sajtót nem korlátozhatja senki és semmi. Én ebben nem vagyok biztos, sőt! Az emberi közmegegyezés, az emberi jóérzés, bizony természetes korlátokat szab az „akármit megtehetek” hamis magatartásnak. A szabadság érték, a szabadosság pedig az ezzel való visszaélés, és éppolyan hisztérikus viselkedés, mint amit a vásott gyerek rendez akarata érvényesítésére. Van, ami megy, és van, ami nem megy. Amíg be nem látják ezt a sajtó egyes képviselői, addig bármikor megismétlődhet enyhébb vagy durvább támadás a minden határon túlmenő lazaságú orgánumok ellen.
Én pedig gyűlölöm az erőszakot, oda és vissza.
Hogy mennyire éretlen az élclap viselkedése, az mutatja, hogy amit megfogalmaztak saját tevékenységükről: az nem támadás senki ellen, az vicc. Lehet: Olyan vicc, mint amit kamasz koromban hallottam: Mit mond a ló, amelyiknek hiányzik az állkapcsa? – De hülye vicc volt ez.
Olyan vicc, amely az éretlen, serdületlen korú gyerekek között dívik. Alsó tagozatos gyerekekkel buszba zárva órákig hallgattam a vicceiket. Semmi másra nem emlékszem, mint erre: és akkor Móricka azt mondja: ... pisi ... kaki. Az általam látott rajzok kb. ennek a színvonalnak feleltek meg. Vagy még ennek se.
Összefoglaló a 2Kir 9-hez. Elizeus tanítványát küldi, hogy kenje fel Jehut Izrael királyává, s az se árt, ha utána azonnal elmenekül. Amikor ez megtörténik, hódolnak előtte: „Jehu a király!” Ezután Jehu Jorámra támad, akinél látogatást tesz Achaszja. A csapat elé küldött lovasnak ezt mondta Jehu: Fordulj meg, és csatlakozz hozzám! [De régi módszer ez is! Ld. ISIS és még hány sereg, banda, akik pl. gyerekeket kényszerítenek harcolni.] Jorám szembesül a tényekkel. „Árulás” – kiáltja, s Jehu nyila fúródik a szívébe. Achaszja is megsebesül. Hamar meg is hal. Majd Jiszreelbe indul, ahol a kapuban várta őt Acháb felesége, Izebel. Jehu felszól az ott lévő eunuchoknak. Dobjátok le! Azok kidobják Izebelt, s mire érte küld Jehu, hogy királyi rangjához illően eltemessék, a kutyák felfalták a testét. „Izebel holtteste úgy terült el, mint a szemét.” Közöm. Lám Illés jövendölése szóról szóra bekövetkezik Izebel halálát illetően. Az erőszak erőszakot szül, a konfliktusok oldása újabb konfliktusok forrása. A fejezet újra azt bizonyítja, hogy a bűn magában hordja büntetését. Az Úrtól elcsángáló, gonosz dolgokat művelő uralkodók sorsa a pusztulás, mégpedig a dicstelen pusztulás. Kevesen hiszik tán, mégis figyelmeztetés ez korunkat illetően is: Isten hosszan tűrő, de nem halt meg.