Mickey webnaplója

Tegnap feleség a tévé elé citált, mert Jakupcsek G. Ridikül c. műsorában a blogról mint olyanról esett szó. Annak mibenlétéről, gazdasági hasznáról, haszontalanságáról, az önkifejezés egy lehetséges eszközéről, műfajról, melyet jobbára nők művelnek. (Nocsak!) Mivel régóta magam is termelem a posztokat, sok újat azért nem tudtam meg a műsorból. Annyit talán igen, hogy a csicsamicsa hozza az olvasókat, s aki a küllemére nem sokat ad, az megnézheti magát, azaz olvasgathatja saját maga, amit kotyvasztott. Mindezekben van igazság. Mégis azt gondolom, hogy egy blog egyszerisége, a mögötte élő valakinek a hitelessége adja a blog rangját, a többi csak reklám.
Gyorsan elszegem eszmefuttatáskámat, mert tegnap posztom vége éppen a blogolásról szólt. Inkább rátérek fővárosunk szépségeinek ecsetelésére.
Ha a virág efemer, a blog efemer, a fotók efemerek, kijelenthetem, hogy a városok is efemerek. Elég arra gondolni, hogy szépségesnek tervezett és ápolt fővárosunk mivé lett 1945-ben, 1956-ban, s bár Demszky szerint világvárost építünk, ennek nyomait se találtam évekig. Tarlós óta felélénkült ez a plakát ízű szlogen, s valóságosan is nagyszabású építkezések folynak főváros-szerte. Villamos-útvonalak ésszerű meghosszabbításai, a Belváros csinosítási törekvései, a köztereken megjelenő notabilitások mellett sok alkalmi, ám kedves témájú szoborral való hangulatossá tétele a köztereknek. Mind megannyi törekvés arra, hogy az ide érkező jól érezze magát ebben a fővárosban. És ez jól is van.
Bár P. Anthony de Mello figyelmeztet lelkigyakorlatos könyvében rá, hogy a mi porhüvelyünk addig szunnyad a koporsóban, urnában, ameddig bérét megfizettük, de maga a város, amelyben élünk, se valószínű, hogy 5000 évet megér. A város is efemer. Elég egy forradalom, egy háború, egy gazdasági krach ahhoz, hogy elnéptelenedjék. Igaz, hogy ma is élnek Damaszkuszban, amely város évezredeket tudhat maga mögött, miként Jeruzsálem is, de hány és hány várost takar a dzsungel, hány került tengerszint alá, hánnyal végzett vulkáni tevékenység.
Mégis kell a város(sz)építészet, a civilizált, kulturált külső, mert külleme minket vizsgáztat, akik benne élünk. Vizsgáztatott már akkor is, amikor Teréz anya itt járt. A vakolatától elszabadult, a belövések nyomait mutató bérpalotákat látva megkérdezte: Hány éve volt itt háború? ... És mi nincs a házak helyrehozatalához? Malter, pénz, szakmunkás, kedv ahhoz, hogy pofásabbá tegyük lakókörnyezetünket?
Ma mintha lenne pénz, munkakedv, elszántság, és malter is. Legalábbis a Belvárost látva. Néhány fotót a fb-ra fogok applikálni.       
Összefoglaló a 2Krón 24-hez. A puccs idején Joás hétéves. Jehojada főpapnak ez kapóra jön. A következő évtizedekben azt teszi a király, amit ő diktál neki. Pl. megújítja a templomot. A korábbi időkben kézen-közön eltűnt a fővárosban épített templom karbantartására szánt pénz. Még bálványokat is készítettek a hamisságok a templom restaurálására összeszedett összegekből. Változik a helyzet. Ládába dobálják az adományokat a zsidók. Majd mestereket fogadnak a felgyülemlett pénzből, s csakugyan megszépítik a templomot. Jehojada kimért ideje is betelt 130 éves korában. Halála után Joás elkutyult. Bálványimádóvá lett. Jehojada fia, Zecharja próféta a király szemére hányja gonoszságát. Halálra kövezteti őt a király. Egy év múltán arámok támadnak Júdára, megölik az összes főembert, hatalmas zsákmánnyal távoznak. Joást is utoléri sorsa. Saját emberei ölik meg ágyában. Fia, Amacja lett a király. Közöm. Az ember esendő. Ha hagyják, nagyon hajlamos arra, hogy elsinkófálja azt a pénzt, ami nem az övé. Korrupció, megvesztegetés, sikerdíj, pénzvisszaosztás, alvállalkozók alvállakozójának alvállalkozójával való dolgoztatás stb. A háborús károk felszámolása nem egy ízben példázza, hogy becsületes munkával, jó hozzáállással gyorsan talpra lehet rántani, és gyatyába lehet rázni egy gazdaságot. Tapasztalatból tudom, hogy így van.