Isten adta nékünk, azért örvendezzünk.
Fényes nap! Úr-adta ékes nap!”
– mondja a Hozsanna-ének szövege.
Mondja, mert Sík Sándor így írta, ezt írta.
S valóban. A napozóknak a vízparton hasznos a nap fényessége. A búzaéréshez is jó. A városlakónak kevésbé, a nehéz fizikai munkát végzőnek pláne nem, az idős és/vagy beteg embereknek pedig kifejezetten nehéz elviselni a hőgutával fenyegető fényözönt.
Mikor Rómában jártam, Szőnyi Zsuzsa érdekességként említette, hogy a magyar tévében-rádióban visszatérő módon bőrrákkal fenyegetik a hallgatóságot (nézőséget). Érdekes módon az azurik nem veszik ezt a lapot. A RAI részéről nincs fenyegetőzés, nincs különösebb védekezés se a tengerpartokon, ahol rendszeresen százezrek napfürdőznek. Megfigyelhető az is, hogy szinte senkin nincs kalap, pedig meglehetősen sok sötéthajú ember akad az olaszok között. Meghallgattam érvelését, s nem mondtam azt se, csak gondoltam: lehet, hogy a bőrrákosok nem napoznak, hanem a kórházi ágyat nyomják. Ám azt se zártam ki, hogy csakugyan az olaszokra valóban nem jellemző ez a betegség.
Egy korábbi élményem viszont arról szól, hogy a mi bőrünk nem képes minden határon túl elviselni a meleget. Éppen egy jubileumi megmozduláson ért bennünket olyan erős napsugárzás a kisstadionban, hogy szabályos égési sérüléseink keletkeztek arcunkon. Persze ez még nem volt bőrrák, de emlékeim szerint mégis nagy égés volt.
Azt hiszem, hogy a szemlélődés a megfelelő válasz a kánikula kihívására. Tényként jó tudomásul venni az idő konkrét járását, a léghőmérséklet fokát és nedvességtartalmát, és ezekre reflektálva élvezzük a napsugarakat vagy éppenséggel védekezünk ellenük a rendelkezésünkre álló technikákkal. Krém, árnyékolás, nedves textilek használata, könnyű ruházat, sok folyadék fogyasztása, életmód-változtatás. Vajon mikor jön el annak az ideje, hogy hűvösebb vidékeket keresünk fel szabadságunk idején, s mikor jön el annak az ideje, hogy este kezdünk élni, s délben rolók takarásában hűsölünk, mint a dél-olaszok.
Elmúltak azok az idilli idők, amikor
„Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.”
Na, találd ki ebben a nagy melegben, hogy a Toldiból van-e az idézet?
(Azok válaszoltak helyesen, akik magukban azt nyugtázták, hogy tényleg onnan való.)
Utolsó kommentek