Mickey webnaplója

A tegnapi zilált nappal függ össze. Írtam arról, hogy Maminti nem kívánt idős korában fényképezkedni. Ez az ő álláspontja volt, amihez emberi méltóságából fakadóan joga is volt. Mi másképpen láttuk őt, hiszen ezért is szerettük volna megörökíteni az unokákkal.  Éva lányunk különösen is szerette Mamintit, nagyon becsülte őt kézimunkáiért. Hiszen Éva is szeretett, s a mai napig is szeret kötögetni, hímezni s talán horgolni is.
Közel 60 éve történt, hogy az asztal tetején üldögéltem, és anyám magyarázott nekem valamit. Lehettem vagy három éves. Megállapítottam magamban, hogy ő a legszebb teremtmény, aki csak létezik. Ezt ugyan nem mondtam – jó esetben kiolvashatta szememből.
Idősödve is szép volt. Ráadásul gondosan ügyelt pl. arra, hogy ha vendégségbe jövünk hozzá, szép ruha legyen rajta, ápolt legyen frizurája. Persze ezt se említettem, csak megfigyeltem. Pedig biztosan jól esett volna neki.
Hiszem, hogy most sincs késő. . . Neki biztos nincs, aki felülemelkedett az időn, a téren. Bár azt gondolom, hogy nincs szüksége arra sem, hogy szavakba foglaljak bármit, mert most már belénk lát, és tudja gondolatainkat, ha kimondjuk, ha nem. Lehet, ez a megfogalmazás egy kicsit idealista, de lehet, hogy ellenkezőleg, erőtlenek a szavak annak a valóságnak a  feltérképezésére, melyet szem sose látott, ész föl nem foghatott.