POST
Február 27-én Ákos neve napján keletkezett postom egy tévedést tartalmazott. Most, hogy születésnapja van Makinak, helyesbítem a neve keletkezésének környülállásait. Nem Áki, Máki, Maki a helyes etimológia, hanem egészen más.
Gábortól tudom, hogy a Maki becenév onnan jön, hogy Ákos egyszer kapott egy kisbundát, mely a MAKITA feliratot viselte. Úgy, mint a japán szerszámok márkaneve is hangzik. Ezt a MAKITÁ-t elég gyakran viselte Ákos, akire átment a névhasználat, és menet közben rövidült Maki-ra.
Írom még, hogy egyszer befizetett Zsuzsával? egy egymásra vadászunk, és tintalövedékekkel lődözünk nevű szabadtéri fegyveres játékra. Nos van annak tisztességes neve, csak nem jutott eszembe. Ez a Paintball. Ha nem érsz rá cserkészni a természetben, hasonlót találsz a logikai játékok között: ez a Bubble Shooter. Jó vadászást.
Makinak pedig sok boldogságot! Isten éltessen, Ákos!
PRAE
Menetirányanak háttal        

Mostanában jobban szeretek menetiránnyal egyezően ülni a buszon. Ez ösztönösen van így, de megtapasztalva keresni kezdtem az elégséges okát. Valahol az öregedés és a kortikális szerv kapcsolatában találtam rá.

1. Az öregedés – mindenkinél, bár nem egyforma mértékben – az erek meszesedésében mutatkozik meg. Ez elbizonytalanodással, szédüléssel is jár.

2. Az életben a kanyarokat a következő módon érzékeljük. A jobb és bal fül három félkörös ívjáratában (ez a kortikális szerv) a fellépő centrifugális erő hatására az erő nagyságának függvényében a sztatolitszemek kimozdulnak nyugvó helyzetükből, és nekilódulnak a liquorban, hogy a mozgás irányával ellentétes falnak ütközzenek. Ez a fal érzékeli a kősejtekből álló sztatolitok ütközését, így véve tudomást a testünk mozgásának változására, erősségéről, irányáról tájékoztatva agyunkat. Tehát ha balra kanyarodunk, jobb oldalon érintik a falat, ha jobbra kanyarodunk a bal oldali falat érintik. Ha fejre állunk, az ívjárat tetején gyűlnek össze. Ezt így vesszük tudomásul az esetek 99%-ban, hiszen szinte mindig előrefelé megyünk, s előre nézve is kanyarodunk ide vagy oda.

Ámde, ha a menetiránynak háttal ülve utazunk, jobbra kanyarodáskor is a jobbfalnak ütköznek a sztatolitok és viszont. Tehát a megszokottal éppen ellentétesen. Ehhez hozzá lehet szokni, mint kivételes elmozduláshoz, de minél idősebb az ember, annál kevéssé van kedve ehhez a kivételhez. Kedvét szegi az is, hogy a meszesedés miatt a tér- és helyzetérzékelése elbizonytalanodik (szédülés). Nos, a kétféle dolog miatt egyre inkább csökken a tolerancia benne. Egyre inkább keresi, hogy a menetiránnyal egyezően ülhessen.

A külső szemlélő ezt hákliként veszi tudomásul. Hát tegye. Valójában egészen másról van szó. Arról, hogy az idősödő ember alkalmazkodóképessége lecsökken. Ezért menekül a bizonytalanságokat okozó (kevésbé begyakorlott) helyzetektől.

Emlékszem, kb. tizenöt éve vettem egy cipőt a HUMANIC-nál. Ott lehetett, mert igen kemény bőrből készült darab volt. Ahogy ültem a széken, nagy nehézséget okozott lehajolnom a cipőhöz, hogy belebújjak. Vértolulásom volt, azt hittem, elszédülök. Azóta sem jobb a helyzet. Ha eltettem volna a cédulákat, lenne hitelt érdemlő ötévenkénti élményem arról, hogy mikor hogyan éreztem magamat. Hátha valakinek megtetszik az ötlet. Visszamenőleg emlékezhet a cipővásárláskori közérzetére. 

Az az érdekes a dologban, hogy a fiatalnak szörnyű nehéz belátni, miért viselkedik másként adott szituációkban egy öreg, mint ő. Nincs ugyanis efféle élettapasztalata. Mire pedig tapasztalata keletkezik, már maga sem fiatal, s visszatekintve a gyorsan elillanó évtizedekre szelíd humorral gondol vissza: milyen is volt az, amikor még tudott futni, és a robogó villamosra futtában ugrott föl. Hol van már a futás, hol a nyitott ajtajú villamos, s hol az a koordináció, a mozgások összehangolása.