Mickey webnaplója

Ott hagytam abba hetekkel korábban egy gondolatfoszlányt, hogy … most Les Paul gitározik, cseng a fülembe rádióbemondó konferálása. De ki ez, a tán ma is élő Les Paul, és mit gitározik? A gitárfenomén 1915-ben született. Neve franciás hangzású, így nem jár messze a jó ejtéstől, aki kissé franciásan ejti a nevét. Ám nem lé-pól, hanem körülbelül leszpól a megfelelő ejtés. Merthogy ez művésznév. Az amerikai gitáros Lester William Polfussként jött a világra, ebből megtartotta a Lester elejét, és utánavágta a franciás Paul-t. Az eredeti (Polfuss) jól mutatja, hogy itt pol-ról van szó, Les-Pol. Innen a név. Azóta is a fülemben cseng szépséges hawaii-gitáros játéka. Ma újra felmentem a netre les pault keresni, ezúttal teljes a siker. A diszkográfiáját felvonultató oldalon vannak kóstolók régi albumaiból. Megszondáztam egy 1952-est, de nem vezetett eredményre keresgélésem. Ekkor rámentem az 1950-ben kiadott albumára, és ott találtam a szépséges számot, melynek immár megvan a címe is: Swiss woodpecker, ami első közelítésben svájci harkályt jelent (nem tudom, nincs-e benne némi rafinéria, hátha műszó elvont értelemmel. Mindegy is.). Csak félperces a bejátszás, de minden kétséget kizáró: Ez az, amit kerestem.
Lám, sikerült jó fél évszázadot fiatalodni rövid időre. Keresgélés közben találtam többek között egy érdekes bejátszást: a művész mutatja be az által kifejlesztett gitárt. Először elindít egy alapot, majd basszust játszik alá, utóbb meg még vagy háromféle ritmust és szólót. Mire befejezi a motívumot, már 4-5 gitárnyi hangzást szólaltat meg halál pontosan és villámgyors tempóban. Érdemes meghallgatni a youtube-on. Ez hát Amerika hangja 1950-ből.
Óhatatlanul jutott eszembe a magyarok hangja ugyanebből az időszakból. Egy tipikus vicc. Nem meséltem még? Józsi bácsihoz kiérkezik a Kossuth rádió műsorkészítője, hogy a szocialista TSZCS-ről szóló pozitív benyomásait mesélje el a nyilvánosságnak is, de szépen hangosan, mert hallja az egész ország. Józsi bá visszakérdez. Egész Európa is hallja? Igen – mondja a rádiós. És Amerika is hallja? Igen – türelmetlenkedik a riporter. És … és maga Eisenhower elnök is hallja? Igeeeen – vágja oda most már nagyon ingerülten a rádiós. Erre Józsi bácsi elordítja magát: Segíííííííííííítsééééééééééééég!!!!!!!!!
Itt abbahagyhatnám a világok összehasonlítását, de kínálkozik még rengeteg. Kettőt gyorsan idevázolok:
1. Mikor csodaépületek keletkeztek tőlünk Nyugatra, mi a töröktől kínlódtunk, paralel az osztrákoktól. Egyik se az ország felvirágzásán dolgozott.
2. Viszont nemrég hallgattam a Mezzón korabeli hangszerekkel elővezetett preklasszikusokat, alighanem francia volt a zene. Ha az összes (kottában fellelhető nyugati) művek számát összeadom, fogadok, hogy nem éri el az eddig magyar népzeneként regisztrált dallamok számát, mely tudomásom szerint legalább kétszázötvenezer!
Bár tudnánk, mekkora kincs ez önmagában.
Kevés nemzet képes tábortűznél sokáig dalolászni. Nincs hozzá muníciójuk.
Nekünk meg kifogyhatatlanul van.
Bár élnénk vele.