Ami Bécsben volt tegnapelőtt, tegnap-ma Budapestet is
utolérte. A jegesedés már tegnap elkezdődött. A tévé szerint estig 600
elcsúszás miatti balesetet regisztráltak. Egész nap téma volt a közlekedés
ellehetetlenedése. Unásig. Pedig egyszerű a dolog. Vagy képes vagyok
közlekedni, akkor megteszem, vagy nem, akkor nem teszem meg. Tegnap reggel
simán lehetett autózni. Nálunk délután is. Úgy is búcsúztam a szerkesztőségben:
vagy simán hazaérek, vagy ha nem: akkor majd a kórházban látogassatok meg.
Ma reggel már nem igazán kedvezett az autózásnak az idő.
A sózott bekötő utak jégkásásak voltak, amit utál a nyári gumi, sőt semmilyen
gumi sem szereti. (Megtudtam, a téli gumi kifejezetten havas úton jobb, mint a
nyári. A keményebb nyári gumi a fagyott flaszteren jobb fékhatást mutat, mint a
puhább téli gumi.)
A (n)agyon sózott fő közlekedési utak latyakosak voltak, problémamentesen
lehetett rajtuk közlekedni.
De addig!
Mindenütt tükörjég. A németek, azt hiszem, Glatteisnek hívják. Ez minden
közlekedő réme. Korcsolyázásra kiváló, másra nem, és nagyon nem.
Azért sokan nekivágtunk a munkába menésnek a hajnali sötétben. Mókás volt
látni, ahogy igyekszünk a HÉV-hez. Mint a pingvinek, dülöngéltünk egyik
lábunkról a másikra helyezve testsúlyunkat, hogy ki ne csússzon alólunk a
talaj. Nem is tudom, lehet-e igyekvésnek nevezni azt a tempót, melynek ideje
másfélszer addig tartott ma, mint száraz időben. Azon gondolkoztam:
gyerekkoromban mennyire szerettük a tükörjeget, és sajnáltuk, hogy csak olyan
ritkán van benne részünk. Csúszkálva mentünk a suliig, és ha valamelyikünk
elesett, kisebbet zúgott, mint a felnőtt, és kisebb súly nyomta a zuhanó
testecskét, arról nem is beszélve, hogy csontjaink sem törtek olyan könnyen,
mint törnének ma. Ám ritkán esett ónos eső, sűrűbben hó. Akármilyen minőségű
cipőnkkel addig csúszkáltunk a havon, mígnem talp szélességű és egyre hosszabb
jég nem keletkezett. Ezt aztán gyötörtük, ameddig csak a fagy lehetővé tette.
Nagyon szerettünk – szerettem csúszkálni. Ma már ez nincs így.
Nemcsak az idők, magam is megváltoztam.
* * *
Ma nagyon sokat mondó zsoltáridézetet ismételgettünk a misén. Mindenkinek szól:
„Bárcsak hallgatnátok ma Isten szavára!
Népem, ne légy keményszívű!” (vö. 94. zsoltár, 8–11)
Minden szava fontos.
Bárcsak - vágyat fejez ki;
hallgatnátok - nem saját ökörségeinket fújnánk naphosszat, hanem elcsendesülve figyelnénk befelé, Istenre, lelkiismeretünkre;
ma - semmit sem kezdhetek a múlttal, semmit se a jövővel, ma kell mindenben megfelelnem;
Isten szavára - kinyilatkoztatta: az Élet=szeretet. Az szeret, aki teljesíti az Ő parancsát;
Népem - az én népem, de mindenkinek van népe, így hát minden népre, mindenkire vonatkozik az állítmány:
ne légy keményszívű - azaz: ne légy megátalkodott, aki tudja, mi a jó, mégis ellenáll neki.
Ámen.
Utolsó kommentek