Olyan ez, mint a 14 stáció. Fel kell menni a hegyre, és ott
látjuk a szenvedőt.
Ma is sokan kérdezték, hogy jól van-e az asszony.
Visszakérdeztem: - Foglaljam össze röviden, vagy…?
- Tehát röviden?
- Jól.
- Ja, hogy fejtsem ki bővebben?
- Nem jól.
Ma beszélt egy orvossal, aki beszámolt róla, elég sokan a műtét után egy-két
hónap elteltével visszatérnek, mutatni: Nem sikerült az operáció, mert még
mindig fáj a protézist kapott végtag. Az orvos megpróbálja értésükre adni, hogy
fél év a javulás ideje. Igen, fáj és fájni fog még az ötödik hónapban is. Ez a
gyógyulási tempó. Nem tudják siettetni.
Namármost.
Tücsi szűk két hete van szanatóriumban. Ahogy mondják: Még billeg a fogason a
kalapja. Mit akar?
Nem akar semmit, de olykor azért csakugyan elmondja, hogy fájdalmai vannak,
méghozzá állandóan.
Vannak viszont történések, melyek biztatóak. Ma pl. varratszedés volt. 20
öltést távolított el belőle Kálmán műtős. Ma azzal áltatta páciensét, hogy
ollóját megköszörültette, nyír mint a borotva, és szerencsére ő maga is élesen
lát szemüveggel, de ma otthon felejtette az ókuláját. Azért kiszedte az összes
varratot.
- Emberek!
Feljárok továbbra is, de ne várjátok, hogy leírjam: Tücsi tünetmentes. Ha
jókedve van, legfeljebb panaszmentes.
Ma is kint voltunk a ház előtt, ott beszélgettünk hármasban. Ő, Mica és én. Hát
ennyi történt ma, meg annyi, hogy befejeztem Impromtu névre hallgató
csacskaságaimat, rövid történeteimet, esszéimet, szamárságaimat és
okfejtéseimet.
Amint QQ-nak egy levélben írtam, Okosságaimról írt szemárságaim és
szamárságaimról írt okosságaim végére került pont. Legalábbis a két részre
tervezett gyűjtemény első részének a végére. Nem tudom, mi lesz vele. Túl
keveseket érdekelhet, ami bennük van – engem.
Utolsó kommentek