Mickey webnaplója

Tegnapelőtt írtam arról, hogy egy szépséges csöpp gyermeket, a kis Mátét vehettem a kezembe, ölelhettem magamhoz. És ő bújt is hozzám, mint régi ismerős, mint aki teljes bizalommal van az iránt, aki kézbe kapta. Kérdeztem, hogy hány foga van már. Sehány, mondta Anikó, a mama. Akkor egyformák vagyunk, mondtam én, bár nekem még lényegesen több hajam van, mint neki.Mára megbölcsesedtem. Arra gondoltam, hogy az élet másik végéhez közelítők (akik közé tudom egyre inkább magamat is) ugyanúgy nem tudják, mit cselekszenek, mint az első gyermekkor képviselői. Ezzel megfontolással és gesztussal próbáltam meg élni a nálam évtizedekkel idősebbekkel. És bejött.Nagy békesség vesz körbe.
Nincsenek elvárásaim, nincsenek érveim, nincsen bennem ellenállás a furcsaságok fogadására. Csak úgy megy, ha ezeket mind elengedem. De akkor a helyére kerül minden. Nincs kritika, nincs probléma, nincs kapkodás, nincs hiszti.
Ehhez a magatartáshoz kevés még a jógik magukra öltött közönye is, több kell. Fenntartások nélkül elfogadni, címkék nélkül elfogadni, előítéletek nélkül elfogadni, megbékélve elfogadni, soroljam még? Szeretettel elfogadni.
Jó napom lett, bár nem úgy indult.
Csacsi öreg medvék és szépséges kisdedek! Legyen Nektek jó napotok, valamint mindenkinek, aki e két szélső generáció között helyezkedik el életkorban valahol.
* * *
Feri délelőtt panaszkodott, hogy valahol elhagyta idei noteszét benne számos fontos feljegyzéssel, dátummal. Elmondta, hogy mindenütt kereste, de nincs meg. Már felhívta az Új ember boltját is, mert ott járt. De nem találták.
Az ebédlőben megismételte, hogy elvesztette noteszét... Felpattan Gyuri, és kimegy a mosdóba. Leemeli a polcról a keresett holmit, és visszaadja tulajdonosának. Feri felkiált:
- Nahát, ez valóságos csoda. Mire megjegyzem:
- A valóságos csoda az lett volna, ha az Új Embernél is megtalálták volna a noteszodat.