Mickey webnaplója

Fordul az idő.
A sűrű felhőket felváltja az ég kékje,
az esőzéseket a szárazabb időszak,
a hűvösséget a kánikulába hajló meleg.
Konyhánk is kezdi visszakapni rendezett formáját.
A fürdő és a toilette egészen használható lett.
Holnap festünk, mázolunk, majd jövő keddtől új korszak veszi kezdetét: az asztalosok helyükre cibálják a megrendelt elemeket, s felépítik, amit mi fáradságos munkával összeromboltunk.
Ma két témát fotóztam. Az egyik: hal formájú kekszekkel szórakoztam. Sülthalak, bakfisok úszkáltak sötétkék mezőben, a tenger ösvényén. Ezt a témát még kétféle módon értelmeztem: „…153 nagy halat számoltak meg a kicsiket nem számítva. És noha ennyi halat vontak partra, nem szakadt el a háló.” A másik, hogy ma kicsit böjtös nap lévén (péntek), halat ebédeltünk. Marékszámra.
:–)
A másik téma adódott. Az orvosi rendelő előtt hatalmas pocsolyává lett a parkoló. Amíg Tücsi gyógyszerért folyamodott a hivatalosságokhoz, addig mindenféle módon megpróbáltam lencsevégre kapni a tünékeny témát. Bevallom, unásig. De hát esőben esős tájat, havazáskor havasat, rekkenő melegben a fényességet lehet fotózni. Tünékenyek, múlékonyak a témák.  
Ma is nagyon magas a Duna, hétfőn tetőzik. Hatalmas teherautók cipelik a homokot a gátak megerősítésére. Néhány évenként visszatérő a jelenség ez. Ez az ára annak, hogy nem akarják a Római part természetes voltát megsemmisíteni betongátak felhúzásával.
Most a tévé a trianoni tragédia alkalmából misét közvetít a bazilikából. A szónokok megidézik azokat a politikusi megnyilvánulásokat, akik már annak idején berzenkedtek a csalásokon alapuló békediktátum ellen. Hangjukat a mohóság elnyomta. Szokott ez így lenni, szokik ma is így vanni, és amíg világ a világ szokni fog az így lenni.
Nehéz beletörődni a világ folyamatos tökéletlenségébe.
Magam is reméltem, hogy a magyarok a határok eltörlése után szabadon mászkálhatnak egymáshoz, és noha más-más állam tagjai, újra közlekedhetnek egymással tetszésük szerint. Ez méltányos és emberi reflexió lett volna minden érintett ország részéről oda és vissza. Nem ez történt. Most megint megcsillant annak a reménye, hogy magyar lehessen mindenki, aki annak gondolja magát. Jól van ez így. Régóta érlelődik. Végre meg kellene békélniük az embereknek, meg kellene békülniük a nemzeteknek, a szomszédoknak, és örülni különbözőségüknek, nem pedig félve-remegve acsarogni egymás ellen.
Bár több esze volna már – minden nációnak.                   
* * *
Ha a postán sorba állva várakoznom kell, imádkozom.
Ha valamiért el kell menni, az napi sétám részévé lesz.
Ha nem jön a busz, játszom. Ma pl. csacsi-pacsit.
Ilyeneket gondoltam:
A kétpúpú harci kedve: T-H
Dromedár vizelete T-L;
Így hívják az egypúpút: T-N.
Más. Csapos, lapos, napos, papos, tapos.
Vége-hossza nincs a variációknak.
Adásunkat megszakítjuk. A tévé mutatja, hogy hány település lakói kénytelenek elhagyni otthonukat, mert víz alá kerültek. Iam proximus ardet Ucalegon (Már ég a szomszédos Ucalegon háza.) Már a római part egy része is víz alá került.