Mickey webnaplója

A tegnappal kezdem. A Margit-szigeten találkoztam a figyelmeztetéssel, miszerint „viharos időben a parkban tartózkodni veszélyes”. Persze, mert a szél leselejtezi a korhadt fákat. Vajon a felirat tartalmát hogyan értetik meg a szállóvendégekkel, és az uszodát rendszeresen felkeresőkkel. Vajon járnak-e a buszok szélvihar idején. Azon gondolkodtam el, hogy a XXI. században nem lehet műszaki probléma a fák megröntgenezése, átvilágítása, állapotuk lézerrel vagy ultrahanggal való vizsgálata. Biztos vagyok benne, hogy nem nagy ördöngösség legyártani egy megbízható műszert, mely seperc alatt megmondja: melyik fát kell kivágni, megnyesni, békén hagyni. A leendő hatalmas üzlet hasznából persze kérem az ötletért járó egy százalékot.
Ma
Mosonmagyaróvárra menni rokont látogatni leggyorsabban autóval lehet. Egy és háromnegyed óra, ha kijön a lépés. De nyuggereknek nagyságrenddel olcsóbb 10%-os buszjeggyel megtenni az utat. Ez ugyan hosszabb, mert kocsival a pályaudvarra kell érni, rászámolva a fővároson átkelés esetleges időveszteségét. Eddig ez kb. negyven perc. A busz kb. 2 óra 50 perc alatt teszi meg a távolságot, ahonnan még tíz perc gyaloglás következik, ez összesen 3 óra negyven perc. Vissza annyival rövidebb, hogy nem számolok forgalmi akadállyal. Hazaérünk, amikor hazaérünk. Legyen az tíz perccel rövidebb. Nos akkor oda-vissza az utazás időigénye jó hét óra, azaz egy műszak ebédidő és kávézások nélkül. Mivel a busz érkezése és visszaindulása között szűk hét óra telik el, a napnak éppen a felét utazzuk, s a felét rokonlátogatjuk. Ha kocsival mennénk, akkor ugye az időarányok így változnának: 3 és fél óra utazás, tíz és fél óra találkozás.
Ez persze csupán statisztika, játék a számokkal.
A tartalmi részről mi magunk gondoskodunk. A közös játékoknak mi magunk is részesei vagyunk. És annak a kölcsönös örömnek is, amit a ritka találkozások jelentenek. Ma pl. Ágoston unoka megvárt bennünket a reggelijével, hogy öregszüleivel együtt fogjon hozzá. Tányérra készített nekünk egy-egy adag sonkát megtűzdelve kolbászkarikákkal. És megérkezésünk után kiszaladt a konyhába, hogy kenyeret piríttasson nekünk azon frissiben. Húga is megmutatta, mit tud. Pl. bebújni a konyhaszekrény alsó traktusába.
A nők főztek, a fiúk játszottak. Az asztalnál aztán találkoztunk.
Amikor nyáron lakodalomban a lányaink önfeledten és fáradhatatlanul táncoltak, az én örömöm annak a szemlélésében rejlett, hogy láttam örömüket.
Amikor Móvárra érkezünk, s látom a család örömét, benne az uncsik boldog hempergőzését a jelen nagyszerűségében, s leolvasom arcukról azt az elementáris örömöt, melyet a találkozás idéz elő bennük, akkor ez mindennel felér, mindenért kárpótol, minden fáradtságot felejtet.
Ha nem hiszitek, nézzétek meg a ma készült kb. 20 fotót.