Mickey webnaplója

Mivel ma is ugyanolyan dunsztos felhős az idő, mint tegnap délután, amikor is hatalmas villámlások és – hála Istennek – ahhoz képest kevéske eső esett a környező hegyekre és völgyekre, az Aranyhegyi patak vize nem magasult fel, különösen is nem a gát és az azon ülő nyúlgát fölé. Elvira meg is jegyezte, hogy a monszunhoz hasonlóan vastag felhők uralják az eget.
Így van.
Ha – mint néhány napja megemlítettem – megnyílván az egek csatornái ostromolni kezdik az ember tákolmányát, ezt a hallatlan összefogással és hallatlan erőfeszítéssel felépített, immár 10 millió (!) homokzsákot számláló gátrendszert, pillanatok alatt homokvárként dől össze s nyeli el mindazt a létrehozott védvonalat, mely annyi erőbedobással, küszködéssel, szervezéssel és kitartással készült el.  
Ám imáink meghallgatásra találtak.
Esett, de nem annyi,
esett, de nem olyan özönvízszerűen,
esett, de megmaradtak a felhúzott töltések, s így megmaradtak a védett épületek is.  
Persze nem minden és nem egyformán.
Ma reggel feltett Deske egy fotót weboldalára, mely a Lukács fürdőben készült, és azt ábrázolja, hogy már maga a fürdő is vízben fürdik.
Tudomásul kell venni törékenységünket, világunk törékenységét is és esetlegességét.
Meg kell tenni a magunkét, hiszen az értelmes munkavégzés életünk szerves része, mégis azzal a belenyugvással jó a jövő elé néznünk, hogy más erők is dolgoznak:
„Atyám mindmáig munkálkodik … azért én is munkálkodom” (Jn 5,17) – mondja kettejükről a Mester.
Persze tudnunk kell, hogy ez a munkálkodás irgalmas szeretettel átjárt munkálkodás. Ezért jelenti ki ugyancsak a Mester számos alkalommal: „Ne féljetek!”
Nem félünk, hanem bízunk benne, bízunk abban, hogy valamiképpen minden a javunkra szolgál.
Pl. ez a mostani összefogás is.