Reggel arra lettem figyelmes, hogy az előttem baktató sovány anyóka, M. (85) lehajol, és egy szúrós vadgesztenyét emel fel a járdáról. Volt abban valami megfoghatatlan báj, ahogyan elgyönyörködött a természet bőkezűen szórt ajándékainak egyikében. Zsebre rakta. Gondolom, otthon akarta felbontani, s közelről megvizsgálni a barna, frissen politúrozott és egyedi rajzosságú vadgesztenyét. Mindez azért ötlik fel bennem, mert tegnap is és ma is egy-egy vadgesztenye maradt távozó unokánk után a lakásban. A kis 19 hónapos markában éppen elfér egy gesztenye. Egyelőre csak ismerkedik formájával, a friss gesztenye selymes tapintásával, szép és hibátlan, sima küllemével. Ám lassan belenő abba a korba, amikor mindenfélét készíthet szüleivel vadgesztenyéből és hurkapálcákból. Két lábút, négylábút, tücsköt-bogarat.  
Óbudán talán csak nyárfából és platánból van több, mint vadgesztenyéből.  
– Tavasszal a telet hosszabbítja meg a látvány szintjén a nyárfák gyapothoz hasonló egymásba gabalyodó termése milliárd-számra. Ha messziről készítek fotót a fák aljáról, csakugyan hóval borított hatást kelt a látvány. Hát még ha a szél is játszani kezd a pihékkel. Vattavihart támaszt, mely úgy repül át a tájon, mint egy hóförgeteg.
– A platán olyannyira elterjedt a kerületben, hogy az egyik hatalmas példánya mellé épített lakóparkot Platán-lakóparknak nevezték el. Hatalmas koronája lombozata, gondolom, erősen belejátszik abba, hogy tiszta levegőhöz jussanak az itt élők. Különös fa ez. Ősszel nemcsak a leveleit dobja le magáról, hanem egyre vastagodó törzse is igyekszik a kérgétől szabadulni. A fák alatt nagy halom kéregfoszlány várja, hogy visszaalakuljon humusszá. No de a legviccesebb mégiscsak a termése. Az ország nyugati felében a gyereksapkák díszét, a fonalszálon lógó pompont, bojtot, bimballónak hívják. Himbálódzik, mint a harang nyelve. Márpedig a magyar harang csakugyan „azt mondja”, hogy bimm-bamm. Ha valakinek rossz kedve van, nézzen meg ősszel egy platánt, a szélben himbálódzó bimballóival. Menten jobb kedve kerekedik. Szeretem én ennek a termésnek a játékos formáját. A komoly természet szálon lógó, bizarr megjelenésű bojtjait. A Teremtő Isten fantáziájának végtelen és pazar lenyomatai ezek.
– És a vadgesztenyék.
Szebbek mint a „szelídgesztenyék”. Megint egy gusztusos szó. Élvezet kimondani: GESZTENYE. Nesze neked egy gesztenye!
Ez is szépséges dísze a környékünknek. Tavasszal nagy ragacsos bunkók jelzik, hogy itt a kikelet. Alig nyílnak nyitott tenyérre emlékeztető levelekké, megjelennek az illatos gesztenyegyertyák, a fák csúcsos virágai. Lombja egész nyáron őrzi a jótékony árnyékot, a legnagyobb hőséget is csillapítva létével. Így nyár végén, ősz elején, ha meghimbálja a szél a gesztenyesor ágait, kopognak a leeső szőrős gesztenyetokok és ezerfelé gurul a belőlük kipattanó mag, a gesztenye, amelynek szépsége bármelyik asztalos munkájával vetekedik. Jaj, annak, akit fejen talál a szúrós gubó. Jaj, annak a személyautónak, amelyiknek a tetején landol a gesztenye. Maradandó nyomot hagy a kocsi tetején. Behorpasztja egy kicsit, csakúgy, mintha jégeső verte volna.
Befejezésül ide írom a kvintkör bé-s dúrjait a „bé” előjegyzések számának emelkedési rendjében. A mnemotechnikai mondat a következő (figyeljük meg a szavak elejét) F-eri B-őven Esz-ik Asz-tal Desz-kán Gesz-tenyét.
Egy életre meg lehet jegyezni: egy bé F-dúr. Két bé B-dúr, három bé Esz-dúr stb.       
Ha tehetitek: bőven egyetek szelídgesztenyét – asztaldeszkán!