Mottó:
Icike-picike a csabai utca.
Valami a szívemet mégis odahúzza. 
Jövet is menet is, arra járok mégis,
pedig ahol lakozom, távol esik mégis.
MÉGIS: olvasom Gyökössy Endre írása címében (ezzel fejeződik be a Vigilia-antológia. Többet nem fogom idézni). Ez a MÉGIS nagyon hasonlít a jezsuiták által favorizált párjára: MAGIS (egyre inkább, mindinkább). A közös bennük, hogy mindkettőben van egyfajta makacsság, egy „csak azért is” kitartás, kitartás a körülmények ellenére. A MÉGIS valahogy másképp makacs:  az „igen, igen, de”-féle elhatárolódásnak épp az ellenkezője. A MÉGIS azt jelenti, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is megpróbálom.
Mert belső késztetésem van,
mert tudom, hogy színtiszta szeretet vezérel,
mert reális esélyét látom annak, hogy amibe belefogtam, véghez is viszem,
mert nem látom a kimenetel reális esélyét, ezért annál inkább élek ezzel a biztatással: MÉGIS,
mert MÉGIS.
Most elmesélhetném, hogy utálok szervizbe járni, s két nap alatt kettőt kerestem fel segítséget kérve,
s még egyéb apróbb mai „mégis”-eimet sorolhatnám, de nem teszem, mert miközben ezeket próbálom összegereblyézni, egyre azon jár az eszem, hogy MÉGIS az antológia két epizódját elevenítem fel és orozom el posztomba csempészve. Egyszerűen azért, mert bármennyire szeretném bizonyítani, hogy saját történéseim érdekesebbek, nem sikerül. Mindig oda lyukadok ki, hogy MÉGIS az olvasottak a közérdekűbbek:
– Júlia (egy diakonissza) úgy imádkozik, hogy közben sorra egymásután felnyújtja ujjait. Majd kérésre mesél eme „olvasójáról”.
Amikor a hüvelykemet nyújtom fel, azokért imádkozom, akiket a Lélek eszembe juttat.
Aztán a mutatóujjam következik: akkor azokért, akik Isten felé mutatják utamat.
Amikor a (középső) nagyujjamat mutatom fel, a világ vezetőiért imádkozom, hagyják abba a háborút (aktualizálva: pl. ellenségeskedést);
a következő a gyenge(gyűrűs)-ujjam: vele a gyengéket, üldözötteket, kicsinyeket és a haldoklókat ajánlom Isten kegyelmébe.
A kisujjam az enyém: Azzal kérem gazdámat, halálomig vidám szívvel szolgálhassam.
És hogy senki ki ne maradjon, felnyújtom tenyeremet az ég felé, így kérem Istent, hogy tartsa tenyerén a világot, MÉGIS.
–Júlia haldoklik. Rák.
– Hogy van? – kérdem. 
– Jobban, mint érdemlem – válaszolja. 
Halála után az orvos meséli: Mielőtt meghalt, a kórteremben mindenkitől bocsánatot kért, ha valakit valamivel megzavart volna. Tőlem is, hogy gyógyulásával nem tudott örömöt szerezni.
Rövid búcsúlevelében többek között ez állt: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek!” (Szt. Pál a filippiekhez) Ezután csak egyetlen szó állt még a levélben, reszketeg, nagy betűkkel kirajzolva: MÉGIS.