1. Öröm. Tegnap és ma kölcsönösen örömet szereztünk egymásnak. A ME páros Levivel együtt nálunk hétvégézett. Mindenki tette a dolgát, és ez jó volt így. M – remélem, nyugodt körülmények között –dolgozhatott, E valamelyest tudott pihenni, erőt gyűjteni, Levivel mindketten elhancúroztunk, persze szülei is alkalomadtán. Örömünkre szolgált a velük való találkozás, és lakásunk-időnk-gondolataink megosztása velük, és viszont. A közös és jókedvű étkezések lehetővé tették a laza csevegést, valamiféle személyiségcserét. (Lehet, hogy van rá alkalmasabb szó, de hirtelen ez jutott az eszembe.) Külön öröm számunkra, hogy az óváriak átvették kétszeres méretű hajlékukat. Van terv, van munka, van elképzelés, van idő mindezek végrehajtására is, és főleg van mindehhez kellő tér is.
2. Váltás. Nemcsak témaváltás ez, hanem a váltás maga a téma.
Valamikor, negyed százada, rendszerváltás volt, ha volt, hiszen a váltás annyira hozott újat, amennyit változtunk. Ha nem, miért nem, ha igen, saját magunk az értékesebb felé mozdultunk-e? Felszínes
váltás volt-e, vagy mélyreható? Megfordítható-e, vagy egyirányú? Pozitív, negatív váltás, vagy csak maszatoló „vál(l)táska”. Szőnyi Szilárd nevéhez kötődik a poénos gondolat: „Rendszerváltozás? Te mennyit változtál?” Az összes személyes névmásra igaz, együtt igaz:
Én mennyit változtam,
te mennyit változtál,
ő mennyit változott,
mi mennyit változtunk,
ti mennyit változtatok,
ők mennyit változtak?
Ezeknek a változásoknak az eredője a rendszerváltozás ama része, ami rajtunk múlt. A többi pedig (vélhetően a nagyja) a geopolitikai irányultságunkon, a megfelelő vagy kevéssé megfelelő elmozdulásokon. Magyarán: hogyan viszonyultak hozzánk, minek tekintett bennünket az EU mint befogadó, s ez a hajlandóság milyen irányba mozdult el az évek során. A kérdés igen komplikált, mert minden Eu-tagországgal más és más árnyalatú a viszonyunk, minden tagország másképp vesz rólunk tudomást. Ha azt mondom, hogy nekem is csak zsigeri ismereteim vannak a balti államokról, vagy velünk alig kapcsolatban álló egyéb országokról, akkor joggal gondolhatom, hogy ez kölcsönös. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egyes országoknak sincs egységes elképzelése a többiekről, hanem polgáronként eltérő módon reagálnak a több mint 400 millió másik emberre.
Mindez azért ötlött fel bennem, mert a templom előtt tanyázik a misére érkező és általam csak klubnak titulált „négy-öt magyar, (aki) összehajol”. Zsebükből kilóg az újság, megvitatják az aktuálpolitikai helyzetet, eligazítják a világ sorsát, s bent mise kezdetéig folytatódik a sutyorgás. Nemcsak ők sutyorognak, hanem többen, többször, amikor csak eszükbe jut valami fontos, valami halaszthatatlanul sürgős mondandó. Amikor már 10-15 ember suttog, attól már visszhangzik a belső tér. Bevallom, nekem is volt valamiféle kihagyhatatlan közlendőm. Nincs okom másokat megítélni, mert azonnal megszólal „a hang”: Te (azaz én) is sutyorogtál. Ha elvárom, hogy szilenciumban igazítsuk emberségünket a transzcendens befogadására, ugyanaz a helyzet, mint a rendszerváltással: Én mennyire csendesedtem el? Magam ugyanis kizárólag saját csendemmel tudok hozzájárulni a nagy egész csendjéhez. Minden más csupán kívülről jövő erőszak volna, s kétséges hatású.
Lábjegyzet a Szám 7-hez. Nem véletlenül nevezik a Számok könyvének. Számba veszi, hogy a 12 törzs miféle ajándékokkal járult hozzá a Mózes által elkészíttetett szentély megvalósításához. A könyv nem rest szóról szóra megismételni törzsenként, tehát tizenkétszer, hogy ki-ki mivel járult hozzá anyagilag. Mivel centire, grammra, literre ugyanakkora javakat adományoztak a törzsek, s mivel mindennap egy újabb törzs tette le áldozati adományait, aranyat, ezüstöt és mirhát, no meg lánglisztet, áldozatra szánt állatokat, a fejezet végi összesítésre azt lehet mondani: Stimmt. 12-szer X az éppen 12X. Meg is teszi a szerző, hogy összesít. Közöm. A gyűjtést Pál is szorgalmazza (a jeruzsálemi közösség javára). De szorgalmazza az egyház is. Mi meg várjuk és elvárjuk a gyűjtést, mert adni jó. Ma az úgynevezett Péter-filléreket gyűjtötték. A vicc az, hogy nemcsak fillér nincs, de egyforintos se. Így inkább bankók hulltak a kihelyezett pénzgyűjtő urnába, mintsem fillérek. Ez így is van jól. Bízom benne, hogy az egyház által összegyűjtött pénz jó helyre kerül. Megmondom őszintén, hogy várnám: pl. a Balkánt ért árvíz károsultjai megsegítésére is szervezzenek gyűjtést. Eddig nem tették. Pedig az emberekben van adakozókészség. De ehhez kezdeményezni kell. Mégpedig hiteles helyekről, mert már annyiszor becsaptak minket.
Utolsó kommentek