Ma humánerőforrás menedzser és vagyonbiztonsági felügyelő, vagyonőr a szakszerű elnevezésük. Van különbség az egykori és a mai szakirányú tevékenység között. A tegnapiakat a párt küldte bizalmasaként a vállalatokhoz, miként a rendészeket is. Az első cég, ahol másfél évtizedet dolgoztam, ez idő során három személyzetist és három rendészt fogyasztott el. Az első személyzetis halk szavú asszonyka volt, olyan halk szavú, hogy alig lehetett érteni. Egy alkalommal az ellenőrökkel tartott, hogy „lecsapó leltáron” vegyen részt. Ennek a lényege, hogy nem várt időpontban részesül benne az egység, így fény derülhet az esetleges hiányt okozó visszaélésekre. Nos, beült a szem. vez. a vállalati Volgába a sofőr mellé, hogy dirigáljon. A sofőrnek csak azt mondta, hogy lecsapó leltárra készülünk. A sofőr indított, és kiment a Baross térre, ahol akkor körforgalom volt. Mikor a harmadik kört tette meg, a szem. vez. kérdezi: Miért jár körbe-körbe? Mire a sofőr: Mert olyannyira titkos az a lecsapó leltár, hogy elfelejtette megmondani, az ország melyik városába vegyük az útirányt.
A második személyzetist a gondnokunk – aki mindenkit elnevezett valaminek (tényleg, engem vajon minek nevezett el?) – haja színe miatt fekete tulipánnak nevezte. Azt hiszem egy ingfajta márkajele volt ez a tulipán. Nos, fekete tulipán egyáltalán nem járt feketében. Khaki színű kosztümöt csináltatott magának, akkor volt a military divatban. Olyan agresszív nő volt, akit alighanem elkeserített, hogy nem fiúnak született. Megérkezésekor minden középvezetőt raportra hívott. Engem is magához rendelt. Mivel valahol kint ebédeltem, csak késve tudtam meg kollégáimtól, hogy keresett a személyzetis. OK. Megkerestem. Majdnem rám döntötte az íróasztalát, hogy ő legalább fél órája üzent, hogy azonnal menjek be hozzá, s én ennek nem engedelmeskedtem. Mondtam neki nyugodt hangon, hogy egy perce tudok a dologról, hisz nem voltam az épületben. Ez az amazon rám támadt, hogy ne hazudtoljam meg. Én riposztoztam, miszerint ő ne hazudtoljon meg engem. Ettől teljesen begőzölt, láttam, hogy nem lehet vele értelmesen szót váltani. Elcsendesedtem. Dühöngjön egyedül. Alighanem a büntetés-végrehajtástól érkezett. Úgy tárgyalt kollégáival, mint egy börtönőr a rabokkal. Szerencsétlen.
Utóda egy KISZ KB-ból menesztett káder volt. Egy alkalommal útlevelet akart csináltatni kedves kolleginám, hogy egy baptista kongresszuson részt vehessen. Akkoriban még munkahelyi ajánlás kellett ehhez, nehogy disszidáljon az illető. Azonnal megírtam az ajánlást, ámde a személyzeti vezetővel is alá kellett volna íratni. Itt megbukott az ügy. Kérdeztem, mi a probléma a lányka kiutazásával kapcsolatban? Szem. vez. (sic!) Az illető kongresszusi részvétele gyengítené a népi demokráciát. Erre Hofi azt mondta volna: Uram, Atyám! Én pedig ezt: Ja? Ebben maradtunk.
Volt három rendészünk is. Az osztályomon kaptak helyet mindhárman. Történt pedig, hogy egyik kolleginám török társasutazásra fizetett be. Majd szerzett a szűkös valutakerete mellé még 100 dollárt, hogy legyen pénze a török bazárban bevásárolni. Elmondta nekünk, hogy már kitalálta, hova rejti el a pénzét. A bőr cigarettatartójában a cigis doboz mellé. Mi jó utat kívántunk neki. A következő munkanapon megjelenik dolgozni. – Hát te? – kérdezem. – Hát én itthon – mondja ő. A reptéren lekapcsoltak. Hozzám lépve kérték, hogy vegyem elő a cigarettás dobozomat. Egy mozdulattal kivették belőle a százdollárost. Az utazáson sem engedtek részt vennem. Besúgott a rendészünk – tette hozzá. Én nem akartam elhinni hónapokig. Mégsem lehetett az másképp, merthogy a rendész rendszeresen járt a rendőrségre jelenteni a vállalati politikai helyzetéről. Ez a buzgó ember leütésmintát vett valamennyi írógépről, lakat alatt tartotta a sokszorosító gépet, nehogy valakinek kedve szottyanjon a vállalati gépek segítségével megdönteni az államhatalmat.
A többi kettő még jelentéktelenebb figura volt. Csak arra emlékszem, hogy olykor felemelték a hangjukat, hogy erejüket fitogtassák.        
Összefoglaló az 1Sám 27-hez. Dávid Gátba menekül, a filiszteusok földjére. Ott nem üldözi Saul. Ciklag városában telepedhet le 600 emberével. A bibliai fejezetben olvasom: Rajtaütött a gesuritákon, gisritákon, amalekitákon. Elpusztítva országukat, megölve minden embert, s elhajtva jószágaikat. Mindent elvitt az őket befogadó Achis királynak. Dávid idegenben lakása 16 hónapig tartott. Közöm. A kalandozó (portyázó) magyarok jutnak eszembe Dávidról, aki szintén nem szeretett otthon üldögélni. A különbség abban rejlik: Nem tudok róla, hogy a magyarok nyugaton egyetlen embert se hagytak életben. Sőt, alighanem csak visszatérően meg akarták sarcolni őket. Persze ez se szép dolog, sőt kifejezetten elítélendő, miként az is, hogy mindezt mind a mai napig ismétli a történelem, csak mintha most sokak között minket szeretnének mások állandó adófizetőikké tenni.
Babos István (RIP) jezsuita hangoztatta, s alighanem igaza is volt: A pénz az ördög ganaja.