Mickey webnaplója

Érdekes az ember. Ha sorban áll, valamiképpen hamar sorra akar kerülni.  
A jelenség nem új keletű.
Az 1960-as években fordult elő pl. az, hogy egy zuglói asszony hajnali négykor kis székével odatelepedett a TÜKER-iroda bejáratához, mert nyitáskor ő akart az első lenni, hogy ne kelljen neki sorban ülni, akarom mondani sorban állni. És ő volt az első. Húsz perccel hamarabb írták meg szénrendelési okmányát, mint a többiekét. Ma is hasonló helyzet alakult. Egy idős asszony mondja, hogy a kért 13-órai érkezés helyett már 10 órakor bejelentkezett a recepción, hogy elsőként végezzen a kontrollvizsgálattal. Sikerült is neki. Igaz, hogy ő első emberként dolgavégezetten délután négy órakor hagyta el az ambulanciát. Végül is hat óra alatt végzett. Mi többiek egy óra előtt érkeztünk, és ki ötkor, ki hatkor végzett. Közöttük én is.    
A váróteremben megpróbáltam olvasni a magammal hozott érdekes könyvet. Ám témái, történetei meglehetősen különfélék voltak. Egyesek lekötöttek, mások meg untattak. Csaknem elaludtam. Így inkább felhagytam a kitartó olvasással. Fel- s alá sétáltam a majd kétszáz méter hosszúságú folyosón. Tekintetemmel megkerestem azt a betegszobát, ahol a kemót nyomták belém egy tucat alkalommal. A folyosóvégi ablakból oda láttam.
El nem tudtam képzelni, hogy miért „halad olyan lassan a sor”. Mit fecserésznek fejenként fél óra hosszat odabent a vizsgálóban? Majd amikor sorra kerültem, kénytelen voltam elismerni, hogy a zárójelentés megalkotása viszi a perceket. Hiába van gépben minden előzmény, zárni kell a meglévő sorokat, s kiegészíteni ott, ahol módosíttatik. Közben kikérdezni a beteget állapotáról, s megegyezni az újabb kontrollok időpontjában. Ehhez immár a következő évi naptár kell, s benne kell megjelölni a megegyezett időpontokat.
Majdnem elröhögtem magamat. Az ötvenes évekből maradt ránk az a bürokrata kiszólás, hogy „nincs se papír, seggemkapocs”, így két gével egybeírva. Szegény nyomtatni akaró doktornak el kellett zarándokolni üres A/4-esekért. Végül megszületett a záróokmány, akkor meg a klamnizóból fogyott ki a matéria. Abban maradtunk, hogy van otthon klamni is klamnizó is, gémkapocs is. Majd én összetűzöm a négy lapot, ha hazaérek.     
Ami pedig a sorbanállás lélektanát illeti: Az idegtépően unalmas órák azzal teltek el, hogy mikor kerül rám a sor, miért nem gyorsabb a rendelés, miért megy vissza a kórházi részbe az orvos, akinek a rendelőben volna dolga… stb. Csak amikor én következtem, akkor jutott eszembe, hogy itt nem annak van jelentősége, hogy mikor végzek, hanem hogy mit mutatnak a vérvétel markerjei. Utóvégre rosszat is mutathatnának, aminek durva beavatkozások sora a következménye.
Hála Istennek, esetemben ilyenről nem esett szó.
Most pedig előkapom a záródokumentumot és összeklamnizom.  
Jelentem, megtörtént.