Mickey webnaplója

Nekem rendszerint valami melódia motoz a fülemben némán: csak én „hallom”. Most pl. egy nyugati virágének a középkorból. De nem ez az érdekes. Tegnap pl. rájöttem, hogy miféle annak a dallamnak a szövege, amelyet hallok, csak éppen a szerzője neve nem jutott eszembe. A dallam alapján kikövetkeztetett szöveg: Magaaasztajátok ÍÍÍstent, az Úr fölségének… nem írtam el a szöveget, csak a ritmusára uralok ezzel a torz helyesírással. Még az is ment, hogy énekelték a nászmisénken ezelőtt 47 évvel, csak hát a szerző neve… a szerző neve… Tudtam, hogy nem Dufay, hogy nem is Saint Saëns, s nem is Gounod, csak éppen az nem ugrott be, hogy akkor ki. Utóbb rájöttem. Egy híres francia orgonista zeneszerző, aki túlságosan sok időt töltött az orgonánál. Állítólag nem sikerült a házassága, ezért inkább a dallamokkal foglalatoskodott. Most már csak a neve nem ugrott be. Kénytelen voltam a kört leszűkítve a wikipédián keresni. Hát persze!!! Kolumbusz-tojás. César Franck az ő neve. A motetta pedig a 150. örvendező zsoltár.  
Ez megvolna tehát, de meg kell jegyeznem, hogy egyre többször jövök zavarba, ha egy hírességet kell néven neveznem. Mindenki másé eszembe tolakodik, csak az illetőé nem.
Viszont rájöttem, hogy mi az oka ennek a korommal járó problémának. Gyerekkorban szedjük össze anyanyelvünket. Ez akár több ezer szóra is tehető. Ezek a szavak kerülnek mai szóhasználattal a gyökérkönyvtárunkba. De a legritkábban beszélget egy szülő kisgyerekével arról, hogy César Franck milyen jelentős francia komponista volt. Következésképpen nem is kerül be egyik híres ember neve se ebbe az alapkönyvtárba.
Márpedig az idegenbe került idős ember állítólag visszatér anyanyelvéhez, akkor is, ha időközben nem használta. Hosszútávú memóriája működik, de abban még nem szerepelnek a kulturálódás során felvett nevek. Ez az oka annak, hogy elfelejti ezeket a neveket. Elfelejti akkor is, ha hússzor is elismételi memorizálás céljából.
Azért ez nem olyan szörnyű probléma, csupán zavaró és kellemetlen.