Először a görög vonult ki a közoktatásból, aztán a latin. Utóbb a költemények. Eltűnésükkel egy-egy szín hullt ki az oktatás palettájából, egy lehetőség a gondolatok továbbélésére. Lehet, hogy a verseket ma is el kell olvasniuk a diákoknak, de memoriterként a legritkább esetben kell megtanulniuk. Ennél fogva – o tempora o mores – idézni sem képesek, ami azt jelenti, hogy értékes gondolatok mennek veszendőbe, s nem biztos, hogy helyettük megfelelő minőségű újat alkalmaznak a társalgók. (Talán az angol szavak divatja hoz változatosságot az élő beszédbe. Húsz éve még azt mondtuk, két pöcc az egérrel. Ma senki nem mondja. Klikkelnek.)
Már az én időmben (60-as évek) is kevesebb verset tudtunk kívülről, mint eleink. Magyartanárunk nemegyszer idézte a hivatkozott verssort, de nem emlékszem rá, hogy Czuczor Gergely (1800-1866) bencés szerzetes költészetével foglalkoztunk volna, pláne, hogy megtanultuk volna egy-egy versét. Mivel én nem tudtam, honnan az idézet, anyámtól kérdeztem meg, mert feltételeztem, hogy ők még tanulták. Tudta is, miként számtalan Petőfi-verset is.
Azért emlékezem most ezzel az epizóddal anyánkra, mert ma volna 98 éves. Születésnapját immár 21 éve a teljes létben, az öröklétben szemléli s üli meg, ha ez egyáltalán felmerül odaát.
Az ő emlékének adózva másolom ide.
Czuczor Gergely: HUNYADI
Ki áll amott a szirttetőn,
Hunyad magas falánál,
S körültekint a sík mezőn
Az esti fénysugárnál?
Hunyadi ő, az ősz vitéz,
Hazáját most nem űzi vész,
Várába szállt nyugonni.
De hirnök jő, s pihegve szól:
„Uram, hatalmad eldült,
Hazádon nem kormánykodol,
A polczra már Ulrik ült.”
„Ha úgy akarta a király,
Hunyadi akkor félre áll.”
Mond és marad nyugodtan.
Más hirnök is jő csakhamar:
„Törnek reád, uram, félj,
A főnemesség nyelve mar,
Előlök, mint lehet, térj.”
„Hogy törnek rám, hihetni bár,
De úgy nem, mint török, tatár.”
Mond és marad nyugodtan.
„Uram, hős vajda, véredet
Szomjúzza egy gonosz sziv;
S hogy oltsa fényes éltedet,
Külföldre álnokul hív.”
„Rám czélza már nem egy halál,
S ha isten hagyja, eltalál.”
Mond, és marad nyugodtan.
S a mint fennáll, a mint lenéz
Nyugalmasan szivében,
Habos lovon fut egy vitéz,
Vérlobogó kezében,
S kiált: „édes hazánk oda,
Nyakunkon a török hada,
Siet kivívni Nándort.”
„Pogány jő? hah! nem tűrhetem,
- Mond, és tűnik nyugalma, -
Magyar hazán és nemzeten
Nem dúl pogány hatalma!”
S aczélt ragad, lovára kap,
Csatáz, vív, izzad éj és nap,
S míg nem győz, nincs nyugalma.
Utolsó kommentek