Azt mondhatom, hogy Isten tenyerén élünk. Biztonságban érezhetjük magunkat, és saját magunkra, ismerőseinkre, rokonainkra és barátainkra vonatkozva is nyugodt szívvel elmondhatjuk: Sorsunkra nézve legyen meg az Isten akarata. Mivel az ő akarta az üdvösségünk, a lehető legjobb, ha az ő akarata teljesül mindnyájunkra nézve. Ezt leszögezhetjük. Egészen addig, ameddig nem jönnek azok a hírek, hogy ez lélegeztető gépen van, az oxigénmaszkot kapott, az egész család Covid-pozitív lett, a gyerek leukémiás, az ismerősnek daganatos betegsége van, a zsidó-keresztény értékekre támadnak itt is, ott is, követőiket inzultálják, megölik, perbe fogják, rágalmazzák, túszul ejtik. Ahogyan ezek a hírek sokasodnak, úgy szaporodnak az imakérések is. Vannak ügyek, amiért az ima mellé böjtöt is kérnek, arra hivatkozva, hogy a támadó gonosz, akiről a Mester kijelentette: Ez a fajta csak ima és böjt által űzhető ki.
A tavasz – bár késik, az élet megújulásának ígéretét hordozza. A pandémia a halálét.
Az egyház az örök életet célozza, az e világi bálványok ellene dolgoznak.         
Ebben a kettősségben éljük mindennapjainkat, s mint említettem, egyre többen kérnek közbenjáró imát.
Óhatatlanul Szent II. János Pál gyakorlata tudatosul bennem.
Mit is csinált?
A hozzá írásban érkező megkereséseket, imakéréseket méretes edénybe helyezte, és ezekre utalva fohászkodott a Fentvalóhoz, hogy irgalmas szeretettel hozzon döntést az imakérők alanyit illetően.
Mi mást tehetnénk azokért, akiknek a sorsa olyan nehéz, és akikről azt gondoljuk, hogy talán azért kapták a megpróbáltatásokat, hogy mi bizonyíthassuk irántuk való empátiánkat. Ha kell, imával, ha kell imával és böjttel, abban reménykedve, beigazolódik Szent Pál tanítása, aki szerint „ahol elhatalmasodik a bűn, ott túláradt a kegyelem” (Róm 5,20).
Ezzel a bizalommal fordulunk égi gazdánkhoz, akiről tudjuk, hogy az ő útjai nem a mi útjaink, s gondolatai nem a mi gondolataink. De azt is tudjuk róla, hogy keres bennünket, s ő maga a szeretet.