Megfogalmazásai. 1. tétel: A karmester
Az első karmester a szó mai értelmében alighanem J. Haydn volt.
A karmester legfőbb erénye a vezetői képesség. A vezérséget megtanulni nem lehet. „A vezető olyan valaki, aki eléri egy másik személynél, hogy szeresse azt csinálni, amit amúgy is csinálnia kell.”
A jó generális annyira föl tudja lelkesíteni csapatait, hogy azok lelkesedve mennek saját haláluk elébe. A karmesternek egy dolgot kell tudnia: és ez a zene. Az a néhány karmesteri mozdulat és jelzés sokkal egyszerűbb, és főleg sokkal veszélytelenebb, mint az autóvezetés. Olyasvalami, amit bármelyik félnótás megtanulhat. Sajnos.
Lánya mondja: „Apa, te vagy az egyetlen zenész, aki nem csinál semmi zajt.”
A karmesteré a kezdeményezés. Elvárják tőle, hogy közvetítse az előadókhoz, miképpen adják bele a maguk tudását, ügyességét a műbe.
A karmester az egyetlen, aki az egész darabot ismeri.
Az előadás folyamán a karmester ellenőrző és korrigáló folyamatokat végez, melyek révén emlékezteti az előadókat a megbeszélt részletekre. Ameddig a vezető erős, azaz valóban vezet, a nyáj készséggel követi őt, de mihelyt gyöngeséget árul el, vagyis nem vezet, keresztültaposnak rajta. Kétféle karmester van: a professzionista és a varázsló. Toscanini mindkettő készséget felmutatta. Az ő idejében, ha valaki azt mondta: maestro, így, vezetéknév nélkül, az csak Toscaninit jelentette, senki mást. (NB: Korunk találmánya a „Mizanov mester vagy maestro”, csak szűk körben érvényesül.)
2. tétel: A művészet nem más, mint egy emberi lény konfrontációja a Teremtéssel.
A művészet a teremtés utánzása kitalált szimbólumok segítségével. A zene annyival törékenyebb a térbe helyezett művészeteknél, hogy e szimbólumokat időbe helyezzük el, és az idő nem létezik abban az értelemben, mint a tér. Az idő folyvást halad, változik. Az a fél óra, amelybe a zeneszerző a szimfóniáját helyezte, régen elmúlt. Immár nem létezik.
3. tétel: A komponálás
A komponálási kényszernek nem szabad ellenállni. (Az íráskényszernek se.)
Jobb, és teljesebb zenész és ember lesz tőle. (remélem, az íróra is igaz.)
Semmi sem hiábavaló. Minden, ami létrejön, szükséges ahhoz, hogy táplálja és életre segítse azt a magasrendű maroknyit, amely a századok profilját megrajzolja. Akinek sikerült egy érdemleges taktust komponálnia, már nem élt hiába.
Róla mondták: Doráti zenéje sokkal korszerűbb, mint ahogy hangzik. (Én meg jobban írok, mint ahogy tudok – szoktam emlegetni.)
Emberek számára komponálok, valóságos, létező hallgatók számára. Miközben írok, elképzelem őket.
Hivatásom kiváltság, amit el kell fogadni és alázattal kell viselni. Az embernek föl kell érnie ahhoz, ami megadatott neki.
54 évi dirigálás alatt egyszer sem köhintettem, tüsszentettem előadás alatt, még akkor se, ha influenzás vagy náthás voltam. Viszketés, fájdalom, görcs, minden eltörpül, elmúlik, eltűnik.
(Az öttusázó se ér rá futás közben csaláncsípéssel, tüskék okozta sebeivel foglalkozni.)
Így van ez.
Coda. Doráti Antal Bp.-en született 1906-ban és Zürichben hunyt el 1988-ban, 82 éves korában.
Utolsó kommentek