Mickey webnaplója

A kreativitás isteni attribútum. Miért? Mert teremtőképességet jelent. Álljon itt bizonyítékul a Biblia első mondata latinul, merthogy a kreativitás latin szó. „In principio creavit Deus caelum et terram, terra autem erat inanis et vacua et tenebrae super abyssi et spiritus Dei super aquas. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet; a föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.” Lám, ott lebeg a vizek felett az Isten lelke. Róla meg így szól a taizéi ének: Veni Creator Spiritus. Jöjj, Teremtő Lélek.  
Továbbmegyek.
Az Isten nevét nem tilos volt kimondania a választott népnek. Sokféle névvel illették tehát, hogy elkerüljék néven nevezését.  Volt ő Fennvaló, de volt Teremtő is. (Most is az.)
Mivel az ember capax Dei, (Istenre képes lény), vagy ha a Bibliához fordulok, akkor azt mondhatom, hogy „Isten képmására teremtett” létező. (Már megint itt van a teremtés szó!)
Nem akarok leragadni a Bibliánál, noha megkerülhetetlennek tartom.
A kreativitás többé-kevésbé minden ember sajátja. A fejlődés velejárója. A mi tudásunk töredékes, ezért belső indíttatást érzünk, hogy tudásunk hiányosságait leküzdjük. Innen van az, hogy utánaeredtünk kideríteni azokat a részleteket, amelyekből összeáll a teremtett világ, az univerzum. A folyamatnak – jól látszik – nincs, nem is lehet – vége, mert minduntalan belefutunk a végtelenbe, ahol megtorpan felfogóképességünk végessége.
A teremtés mégis sajátunk, mert feladatunk a föld uralmunk alá helyezése. Nem kizsákmányolása, hanem a létező javakkal való mind tökéletesebb együtt élés, gazdálkodás.
A kreativitás szó elterjedése hazánkban nyilván több gyökérből táplálkozik. A magam e szóval való egyik első szembesülése Moldova György egyik regényéhez vezet. Talán a Szent tehén c.-höz, mely ugye a textiliparral foglalkozó szociográfia.  Emlékezetem szerint a győri Graboplasttal kapcsolatban említi, hogy a Nyugat egyik új hívószava a kreativitás. Ez élteti a nagy cégeket, amelyek minden használható módszert alkalmaznak az életben maradás, a nagyobb profit elérése érdekében.
Hozzátehetem, hogy az agyelszívással kiegészíthető az előző fogalom. Megpróbálják a nagy világvégek magukhoz ragadni a kikupált szakembereket, a zseniket, a fáradhatatlan felfedezőket, kutatókat.
Van a kreativitásnak egy sokkal szélesebb körben használt változata. A tömegtájékoztatás, főleg a FB tele van kreatívkodók anyagaival. Hogyan tehetünk csillogóvá egy rozsdás szerszámot, hogyan készül el egy egyedi tervezésű, különleges bútor, hogyan kell újra hasznosítani a kidobásra érett palackokat, akármit. Se vége, se hossza ezeknek az ismertetéseknek. Vannak köztük használhatók, de vannak teljesen öncélúak. Nekem az a bajom a kreatív oldalakkal, hogy inkább elkényelmesítenek, utánzásra csábítanak, s ez fantáziánkat inkább hátráltatják, mint kibontanák.
Megjegyzem még, hogy a könyvillusztrációkat tekintve két tábora van az embereknek. Egyik részük örül a kifejező ábráknak, rajzoknak, másik felük nem szereti őket, mert megmerevítik a figurákat, s nem hagynak teret az olvasó elképzelésének.
Nem tehetek róla, nekem Karinthy könyvének (Tanár úr kérem) egyik epizódja ugrik be. A Kísérletezem c. fejezetben írja: „…csinálok egy  Leclanché-elemet. Ez kicsit bonyolult dolog. A befőttesüveg rendben volna, de honnan veszek sztaniolt? Réz is jó volna, - hja, ha a fürdőszoba csapját le lehetne olvasztani! Csakhogy ez több nehézségbe ütközik, aztán meg, nem tudom, meggyőzhetem-e családomat fölfedezéseim fontosságáról, és arról, hogy ezek a fölfedezések a család részéről bizony áldozatokat és nélkülözéseket követelnek.” Nos, igen.
A kreativitás átjárja az egész embert, aki mindig egy sohanemvolt valamin töri a fejét, legyen az irodalom, festmény, fotó, akármi. Elindul a természetesből, és halad az absztrakt felé, míg ki nem meríti a lehetőségeit, míg el nem ér határaihoz.
…A téma kimeríthetetlen…