Az ember nem érti magát. Felhalmoz egy csomó könyvet olvasásra előkészülve, majd egy olyat folytat, amit már egy hónapja elkezdett. Ez a kötet jelesül Mikszáth-novellákat tartalmaz. Legutoljára Lapaj, a híres dudás történetét elevenítettem fel újraolvasásával.
A balladaszerű szomorútörténetben olyanokat olvasok, mint amit Emődi L. bácsi is mondott (Minden úgy van jól, ahogy van, mert ha nem úgy volna jól, akkor másképpen lenne). Nézzük most Mikszáth megformálásában: „Minden úgy van jól, ahogy van. Az ember a halina, a kunyhó, a pipa, sőt még a duda is ki van téve a mulandóságnak, az enyészetnek, hanem a határ – az örökkévaló. Itt volt mindig, és itt lesz mindig a maga helyén. Ámbár a folyóvíz olyan nagy potentát, hogy még abból is elvisz egy darabot, ha tavaszi áradáskor nekirugaszkodik.” Megjegyzem, hogy némileg hasonló a gusztusom Theodore Roosevelt amerikai elnökéhez, aki a világszerte népszerű Mikszáth-regényt, a Szent Péter esernyője c.-t olvasta és szerette.
Bár Esterházy emlékezetem szerint fitymálta, én úgy vélem, hogy a magyar szerző kvalitásánál fogva bízvást mellé állítható pl. a lengyel Sienkiewicznek.
Most otthagyom a könyvet, mert meg akarok emlékezni Tardy Lászlóról, aki 80 éves.
19-én, vasárnap este a Mátyás-templomban ünneplik szentmise keretében s azt követően. A tiszteletére írt kötetkében írásommal részt vettem, s arra készültünk, hogy T.-vel együtt felmegyünk a Várba az ünnepségre. De ugyanaz történt, mint p. Somogyi jubileumi miséjén. Akkor magam mentem Budakalászra. Most ha egyedül mennék, nem volna senki, aki T.-t este misére vigye. (Matyi unoka itt köhög a mellettem lévő szobában, erősen megfázott. Hagyományos módon teákkal kezeli magát, kezeljük őt, de kap gyógyszert is meg vitaminokat is.)
Visszatérve az ünnepelthez, jó okom van róla megemlékezni, mert sok szépséges művet tanított be a kórusnak, mert el-eljárt velünk gyalogtúrákra, templomokba spontán énekelni (esztergomi bazilika és Ócsa, Mélykút, egyesekkel kölni dóm is). Tanította a serdülő ifjúságot szolfézsra, elénk élte Magdival a házasságot, megismertetett pl. Bárdos Lajossal, ismertté tette a kórust a BM és a bp-i fiatalok előtt a beatmisékkel, és az abonyi misével. Rávezetett a klasszikusokra, a Schütz-passióra, a Luba misére, a Dufay-misére, egy Caldara misére gondolok, vagy a hazaiak közül, Scheiber M, Sáry László, Sáry József, Halmos László, Ottó Ferenc stb. miséire gondolok. Számos szép motettát fújtunk el sok alkalommal, pl. egy Prohászka-Dienes Valéria orkesztika-bemutatón.
Aztán, aztán úgy adódott, hogy négy gyermekünk született, s autó híján - plusz utóbb behajtási engedély híján - egyre messzebb került tőlünk a Mátyás-templom. Szép volt, felemelő volt, izgalmas volt, életszerű volt, életigenlő és vidám volt, forradalmi tett is olykor ez a kóruséneklés.
Hányszor énekeltük több szólamban:
„Ez jó, ez nagyon jóóóóóóóóóó!”
Mit is írhatnék?
Köszönöm – köszönjük.
És még:
Kedves Laci: Ad multos annos!!!
Utolsó kommentek