Eltelt megint egy nap, és én nem kerültem a PC elé estig. Láttuk két legkisebb unokánkat P.csabán, szórakoztattuk őket, majd du hazatértek az iskolások is. Autóval mentünk, s jöttünk. Egy darabig utoljára, mert lejárt a jogosítványom. Azt csak a jó Isten tudja, hogy mikor lesz érvényes folytatása lévén, hogy ide-oda küldözget a háziorvos szakvélemények beszerzése ügyében, és az eü fogadókészsége kissé lassú. M.-éknál szerelő dolgozott, az alsó szinten alkalmi ruhaturi működött az egyház jóvoltából ingyenesen. Ez bonyolította meg a fiatalok életét. Hoztak-vittek s délutánra felszámolták a kirakodó vásárt. Azért írom le ennyire részletesen az eseményt, mert segít a családosokon, akik a gyerekek folyamatos növekedése miatt állandóan ruhacserére kényszerülnek. Másrészt láttam a textilpiac egy szeletét, és csak erősödött bennem az a felismerés, hogy mérhetetlenül több textília forog a világban, mint amennyire szükség van. Mindössze elosztási anomáliák lehetnek ez ügyben, illetve a legújabb divat utáni lihegés, s a nincs egy rongyom állandó jelenléte.
Bizony, hogy a világ tele van rongyokkal. Csak éppen pazarló módon történik felhasználása, kizsákmányolva mind a természetet, mind a harmadik világban csaknem rabszolgamunkát végző dolgozókat.
***
Szívós erős és kitartó Levi unoka, aki most 30 kilós, és aki a földszintről felvonszolta az emeletre a 24 kilós boksz-zsákot. Nemcsak fölcipelte, hanem a bordásfalra fel is rögzítette. Ehhez meg kellett emelnie a zsákot, amit úgy oldott meg, hogy picit megemelte a zsákot, s újabb és újabb könyveket csúsztatott alá, mígnem elérte a kívánt magasságot.
Illő a gratuláció.
***
Én is kaptam egy előzetes gratulációt csüt. reggel, bár csak 24-én dukál nekem. Akkor leszek 75. Elég kerek szám, bár inkább lennék 57, amely nem kerek, de még kevés kopást hoz elő az az életkor.
Magamra is érvényes, hogy ezt megérni nem érdem, de teljesítmény.
***
Anyánktól kérdezte valamelyikünk, amikor 75 volt, hogy milyen érzés 75 évesnek lenni. Ő azt mondta: Majd ha odaérsz, megtudod. Jelentem odaértem. Megtudtam. Az a tapasztalatom, hogy mindenki másképpen kopik.
***
Volt nekünk egy agglegény telefonközpontosunk a Sodrás utcában – Isten nyugosztalja –, aki annyira szeretett rímeket faragni, hogy neve napjára helyettünk megírta saját felköszöntőjét. Emlékének adózom, amikor megidézem opusát:
// Ünnepi dalomat zengem: / a Jóisten éltessen engem! / Nem vagyok se pap, se kántor, / Csak Kékes Jóska és Sándor. //
/ Híres utca ez a Sodrás, /Itt vagyok nyugdíjas portás. / Nem mindig jár itt az eszem, / Aki nem szól, „HOLD”-ra teszem. //
/Beosztásom mégis rangos, / Itt egy soproni kékfrankos. / Kiáltunk, hát mind, hogy: Ácsi, / Éljen soká Jóska bácsi! //
Immár az örökkévalóságban él, kimondhatatlanul soká.
Ami pedig engem illet ezen a napon. Te Deum, laudo…!
Utolsó kommentek