Mickey webnaplója

Elhunyt p. Szabó Ferenc SJ a mai napon. Isten nyugosztalja!
A másfél évtizedes együttműködésünk epizódjaival emlékezem volt főnökömre, akinek a 90. életévére készült  Festschriftbe írt anyagommal adózok. A cikk a Napút virtuális folyóiratban jelent meg. 

„a 90 éves jubiláns csakugyan ilyen…”

 Örömmel vettem a felkérést, hogy Szabó Feri főszerkesztő barátom 90. születésnapjáról megemlékezzem – közös másfél évtizedes együtt munkálkodásunk néhány epizódjának a felvillantásával szeretném ezt megtenni. Elöljáróban megemlítem, hogy mások esszéit, tanulmányait, visszaemlékezését nem ismerem, s talán ismétlések lesznek a történetkék között. Meg kell bocsásson érte mindenki. Hisz ez így kicsit lövés a sötétbe.  Próbálok időrendben haladni, amikor közös életünkről beszámolok.

1. A tanú c. film stílusában indítok. Még a Miniszterelnöki Sajtóirodán dolgoztam, amikor Szabó Feri felkérését megkaptam, hogy írjak a soron következő parlamenti választások témájáról a Távlatok c. folyóirat 1994/1. számába. A cikket megírtam, a lap előzetesben beharangozta, mégsem jelent meg, mert mint megtudtam, a korábban felkért Tomka Miklós lapzárta előtt mégis beküldte Vallás és párt c. anyagát, s az jelent meg. (Az én írásomat az IGEN c. lap hozta le később.)
2. Ferivel való találkozásom valamikor 1994 májusában jött létre. Ő politikai elemzőt, a magyar közéletet fürkésző munkatársat keresett, én meg munkát (ugyanis a Horn-kabinet munkatársa, Forró Evelin menesztett). Feri elmondta, hogy mire van szüksége, én meg azt, hogy íráskészséggel rendelkező valaki vagyok, aki szorgalmasan szokott dolgozni. Ő ezen elmosolyodott, de jelentkezésemet szívesen fogadta. Mint megjegyezte, Rómába indul a Vatikáni Rádió magyar adását irányítani, de október elején visszatér, és számít rám. Én tehát azon a nyáron vártam, hogy október 3. legyen. A felvételem megtörtént. Próbaidőt nem szabtak ki rám, de próbát igen. Azt a feladatot kaptam, hogy keressek a tördelésre kész, a kollégák által többször átfésült anyagban hibát. Több apró-cseprő elütés mellett megtaláltam, amit kerestem. Kb. a lap közepe táján, az ötvenedik oldalon szerepelt ez a szöveg: „…a pápák – Damaszkusz pápától (366–384) kezdődően – fokozatosan látható, teljes egységgé alakították, amelyet Róma verifikált.” Heuréka, mosolyodtam el. Emlékeim szerint csak Damasus pápa létezett, Damaszkusz nem. Persze, hogy persze… A leiterjakabot kijavították, úgy is jelent meg a 20. számban. Tisztelem ám Damasus pápát! Nélküle nem sok sót nyaltam volna meg a szerkesztőségben.
3. A lap hézagpótló módon segítette a katolikus értelmiséget, de most nem erről kívánok beszámolni. Feri hazajött 25 éves római tartózkodását követően. Kellemes orgánumát mindenki szerette. Olykor akaratlanul is olaszra váltott. Az aggiornamento mellett elhangzott olykor egy-egy majd rekuperálod, egy-egy ecco vagy éppen molto bene, capito.
4. Hagyjuk is a munkát, evezzünk más vizekre!
Feri jóvoltából két ízben sikerült eljutnom az Örök Városba. Az első út alkalmával G. Á. kolléganőnkkel és feleségemmel utaztunk. Már jócskán az olasz sztrádán faltuk a kilométereket, amikor Feri leállította a Ford Fiestát. Defektet kapott a bal hátsó kerék. Kiszálltunk a kocsiból. Árnyékban volt kb. 35 fok. Először árnyékot kerestünk a Triznya-kocsma részére magával hozott füstölt sonkának, majd hozzáfogtam kocsit szerelni. Működött az emelő, ép volt a pótkerék is. Kb. 10 perc múlva folytattuk utunkat Rómába. Csak a nagy „melák” kamionok kerülgetése okozott olykor fennakadást haladásunkban.
Második közös utunk is érdekesen alakult. Feri vezetett csaknem végig. Azt tervezte, hogy a kb. 30 alagutat elhagyva bízza rám a vezetést, mert az alagút bezártsága szorongó érzéssel járhat. Átvettem a kormányt. (Egyáltalán nem zavartak az alagutak.) Hajtottam szegény Fiestát betyárosan. Tankolásnál csakúgy füstölt a motor a hőségtől. Feri visszavette a kormányzást és kicsit az autó tempóját is. Majdnem éjfélre értünk Szőnyi Zsuzsához, a szállásadómhoz. Az Aventinuson lakott. Bennünket forró gulyáslevessel várt, s hűtött sárgadinnye is került mellé a teraszon megterített asztalra. Zsuzsa szabadkozva emlegette, hogy egy krimit néz háromnegyed óra óta, de „még nem öltek”. Márpedig anélkül nincs bűnügyi film. S rövid időre magunkra hagyott.
Feri egy alkalommal elvitt Szőnyi Zsuzsával együtt Frascatiba, ott is kedvenc éttermébe, hogy kulináris örömökben részesítsen bennünket. Szokása szerint porchettát, majd kövön sütött pizzát rendelt. Talán meglepte, talán nem, hogy lassan, kimérten eszegetem a finom falatokat. Majd felkerekedve egy fagylaltozót kerestünk fel, s nyalogattuk a hideg csemegét a forró napon. Itt már széles jókedvem támadt. Nem dicsekedtem vele nekik, de ínygyulladással kínlódtam, s ez mérsékelte lelkesedésemet az étteremben, viszont a fagyi jóságosan hűsítette ínyemet. Ettől kerekedett olyan jókedvem.
5. Szabó Feri sokfelé utazott és sokfélét mesélt. Egyik anekdotába illő kalandját ismételten felidézte. Görögországban történt, hogy útitársaival felkeresett egy vendéglátóhelyet. Jött a felszolgálónő, hogy felvegye a rendelést. A társaság kávézni kívánt. Feri megjegyezte, hogy a kávé mellé tejet kér. Latte, mondta, de a nő nem értette. Milch – próbálkozott tovább. Ezt se értette a pincérnő. Malakó, hangzott az újabb kísérlet eredménytelenül. Ugyanígy a milk és a lait sem nyert. Ekkor Feri változtatott a manőveren. Azt mondta a pincérnőnek: MÚÚÚÚÚ, és kezével a tehén fejését imitálta. Ez aztán célravezetőnek bizonyult.
6. Három apró epizódot elevenítek fel. Mind Szabó Ferihez kötődnek. Az egyik: Nem szerette, ha valaki bejelentés nélkül érkezik hozzá, s rabolja idejét. Egy vendégével röviden beszélt, majd kikísérte. Az előszobában már paroláztak, amikor tekintete a fogasra tévedt. Te – mondta vendégének –, nem a tied az a kalap a fogason? – De igen – hangozott a válasz. Nos, akkor vidd csak magaddal, mert még visszajönnél érte…
A másik: Feri jön lefelé a lépcsőházban. Valaki egy nőt fogadott éppen, akiből cigaretta illata áradt. Feri megszólította: – Te még mindig dohányzol? A nő szabadkozott: – Sajnos, még mindig nem sikerült leszoknom róla. Feri ekkor belépett a szerkesztőségbe, betette maga mögött az ajtót és megkérdezte tőlünk: Nem tudjátok, hogy ki ez a nő?
A harmadik: Én nyitok ajtót a papi civilben érkező családreferens püspöknek. Beszélgetünk. Feri jön a szobájából. Megáll a számára ismeretlen pap előtt, és megkérdezi:  – Te ki vagy? Én Bíró László püspök vagyok. Feri mosolyogva pukedlizik: Szent atyám! Talán ez volt tényleg első találkozásuk. Nagyon bensőséges jó baráti viszonyt ápoltak aztán, s ez tart mind a mai napig.
7. Néhány szó a „kolhozkonyhá”-ról. A Sodrás utcai szuterén étkezdéről van szó. Feri nevezte el kolhozkonyhának. Itt étkezett két jezsuita lap szerkesztősége: Nemeshegyi Péter, Nagy Ferenc, Szabó Feri, s más szerzetestársak, no meg mi, világi munkatársak. Szabó Feri tulajdonolt egy „A Faludi ház kedvence” feliratú nyakba akasztható szalvétát, amit sose mulasztott el felvenni. A társalgás itt meglehetősen kötetlen volt. Feri a telefonközpontostól olykor viccet kért: „Kékes, mondj egy viccet”. Jóska bácsi (Kékes) azonmód mesélt néhányat.
Ilyeneket:
– Mi a különbség a vizespohár és a cseléd között?
– Az előbbi csak vizes, az utóbbi viszont lehet Boris.
 – Mi a különbség a kutya és a cseléd között?
– A kutya ugat, a cseléd Maris.
– Mi a különbség a pipa csutorája és a vadászeb között?
– Az egyiknek kecses a szopókája, a másiknak viszont csecsszopó kopókája van.
Szabó Ferinek is volt egy viccsorozata: A Winkler professzor viccei. Idézem:
„Nekünk filozófiát tanított; minden órán mondott egy viccet, ilyenkor felhúzta szemöldökét, s mi ebből már tudtuk, hogy most jön a vicc. Ilyeneket mesélt:
Bemegy az úr a patikába. Aszpirint kér. A kisasszony megkérdezi: Becsomagoljam? Mire az úr: Naná. Majd gurítom hazáig!
Vagy:
Bemegy az úr a patikába rovarirtóért. A kisasszony megkérdezi: becsomagoljam? Mire az úr: Ne, inkább szórja ide, s tarkójánál kihúzza a gallérját mutatva, hogy hová kéri a port.
Vagy:
A részeg körbejár az oszlop körül. Már egy óra is eltelik így. Kétségbeesetten kiált föl: Uram. Isten! Be vagyok falazva!
Vagy:
Tudják önök, uraim, hogy mi az, hogy relatív? Na, figyeljenek ide: Három hajszál egy kopasz fejen ugyebár nagyon kevés, ugyanannyi levesben viszont megengedhetetlenül sok.
8. A kolhozkonyha sok névnapi felköszöntésnek a színhelyévé vált. Egyszer népdal-parafrázissal (A horgosi csárda) éltem, s Szabó Feri neve napján elénekeltük e dalocskát.
A kolhozi konyha feldíszítve.
Ide jár a Pepi bá, a Feri bá, a Jóska bácsi minden délben.
Szabó Feri assziszi, neve napja van neki,
de csak néki.
Akkor-e, vagy más alkalommal Feri hozott egy üveg bort. Megkérdezte: – Na, hogy kell ejteni a C-H-A-R-D-O-N-N-A-Y-t?  Mondom neki: Sehogy, mert még összetörik a palack.
9. Feri 70 éves születésnapjára készült egy Festschrift (Idő a művészetben) a tiszteletére. Fedlapja a Távlatok eredeti, fehér alapon zöld karaktereit alkalmazta. Ugyanis az történt, hogy a folyóirat indulása előtt felkérést kapott Szokoly György a címlap megtervezésére. A művész a fentiek szerint fehér alapon zöld grafikával el is készítette a kért munkát. Ám a nyomda félreértette, és zöld alapon fehér karakterekkel gyártotta le a borítót. Ez így is maradt a lapszámok zömében. Azt hiszem, sikerült mosolyt csalni akkor az ünnepelt arcára, hiszen nem gondolt arra, hogy a szegedi Agapé kiadásában könyv készül a felköszöntésére.
10. A hosszan élő, köztiszteletnek örvendő személyek időről időre elnyernek valamiféle állami kitüntetést. Így Feri is. Legutóbb Fraknói Vilmos-díjban részesült. Félig tréfásan felvetettem, hogy összesen hány rangos elismerésben részesült Szabó páter. Nos, rendtársa, Nagy Ernő SJ válaszolt. Eddig tizenhárom-féle elismerést kapott. Nem sorolom őket. Méltán kapta, hiszen munkássága alig felsorolható. Kisebb-nagyobb köteteinek a száma becslésem szerint ötven és száz közé tehető. Publikációinak a számát még megsaccolni sem vagyok hajlandó.
Egyszer megjegyeztem, hogy a rend egyik háza előbb-utóbb Szabó Ferenc nevét fogja viselni. De mert Feri tiltakozott ellene, úgy érveltem, hogy lám, a Sodrás utcai ház neve Faludi Ferenc jezsuita költő nevét kapta. Amennyire tudom, mindössze körülbelül negyven verset írt. Hol van ez a teljesítmény Szabó páter bőven folyó lírai munkásságához képest?! (A kérdés is költői.)
11. Búcsúzásképpen idemásolom egy soha fel nem olvasott, soha nyomtatásban meg nem jelent Weöres-versparafrázisomat, amelyet diptichonként alkottam meg. Az alapvers (Kuli), s utána a Távlatok főszerkesztőjének munkásságára utaló versem. Íme:
Kuli
Kuli bot vág.
Kuli megy
megy
csak guri-guri
Riksa
Autó
Sárkányszekér
Kuli húz riksa.
Kuli húz autó.
Kuli húz sárkányszekér.
csak guri-guri
Kuli gyalog megy.
Kuli szakáll fehér.
Kuli álmos.
Kuli éhes.
Kuli öreg.
Kuli babszem mákszem kisgyerek
ver kis Kuli nagy rossz emberek.
csak guri-guri
Riksa
Autó
Sárkányszekér
Ki húz riksa?
Ki húz autó?
Ki húz sárkányszekér?
Ha Kuli meghal.
Kuli meghal.
Kuli neeem tud meghal!
Kuli örök
csak guri-guri

 Szabó Feri

PS. Két megjegyzés. 
1. Amikor Feri kicsi gyerek volt, egy alkalommal anyja így szólt az ablakuk alatt játszó gyerekekhez: - Gyerekek, menjetek máshová játszani, mert „a Ferike alszik”. Most is ezt teszi. Most is óvja őt Pásztori Juliska, ha alszik a Ferike.
2. „Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mózes él, Ábrahám él...” és Feri is él.