Mickey webnaplója

Elkezdtem összegyűjteni a gyerekkorunkban dívó csúfolódó versikéket. Néhány eszembe jutott, de tudván tudom, hogy sokkal többfélét mondogattunk vagy legalábbis értettünk meg. Nem mindegyiket mondogattuk, elég sok anális kitétel található közöttük. Nem igazán szellemi kincsek, inkább csak némi információ arról, hogy régen miket vágtak egymás fejéhez a gyerekek.
Még gondolkozom rajta, hogy egyáltalán posztoljam-e. Sajnos nem csak a szépre emlékezünk. Voltak csúnyaságok is a versikék megfogalmazásaiban.
Régen…
Igen.
Régen messze csatangoltam a lakástól, ez meglátszik egykori fotótémáimon.
Régen jobban benne voltam a társadalom forgatagában, ez meglátszik korábbi írásaimon.
De rég volt már a régen is.
Most a panelben töltöm-töltjük napjainkat, hónapjainkat, éveinket.
Mozgásigényünk meghaladja mozgóképességünket.
Amikor több változatban szembesültem a fogyasztói társadalom kritikájával, tárgyilagosan meg kellett állapítanom, hogy akarva-akaratlanul részese vagyok annak minden korlátozottságával.
Minap kapott feleség okostelefonjára egy információt arról, hogy 2022-ben hány lépést tett, hány km-t utazott, hol, mely településeken fordult meg stb, stb.
Valósággal beleborzongtam abba a tudatba, hogy a nagytestvér csakugyan figyel minket, tárolja az összes elpöttyentett adatot rólunk.
Nem mintha volna félnivalóm. Ahhoz már túl öreg vagyok, meg egyébként is.
Valahogy nem szimpatikus mégse nekem ez a Huxleytől előre vetített „szép új világ”.
Nem hiányzik az Orwelltől megálmodott „újbeszél” sem, amely a szavak eredeti jelentésének ellenkezőjét mantrázza, de sőt a „szeretetminisztérium” sem hiányzik kínzókamráival.
Az anyagi jólét ellenére combos feladat vár szép számú unokáinkra, ha továbbra is ilyen ellenszélben kell vitorlázniuk, s az örök igazságokat akarják képviselni, megélni ebben az elembertelenedett közegben.
Kyrie eleison, Christe, eleison, Kyrie eleison!