Mickey webnaplója

A Biblia foglalkozik a nemzetekkel. Hiszen a bábeli zűrzavar a nyelvek mentén elkülönülő nemzeteket teremtette meg. Az ószövetség választott népével szemben állnak a többi (pogány) népek, nemzetek. Izajás esetlegeseknek mondja őket: Ma vannak, holnapra esetleg eltűnnek?  Azt mondja: „A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn. (Iz 40,15)
Az újszövetség nem foglalkozik különösképpen a nemzetekkel, de az emberiséggel igen. A végítéletről szóló példabeszédben így értelmezhető a „mind a nemzetek”.
„Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól…” (Mt 25,32) Hát igen, akkor már csak a szentség számít hovatartozástól függetlenül.
Mégis úgy gondolom, hogy a nemzetek, népek Istentől akart valóság. Az ember szereti környezetét. Hatóköre nem terjed messzire. Azokkal könnyebb neki szót értenie, akiknek a nyelve, kultúrája, szokásai, stb. azonosak (család, törzs, elérhető közösség, azonos nyelvet beszélők népe).  
Egyszer – azután hogy beléptünk az EU-ba – március idusáról kellett cikket írnom. Érdekes volt a feladat. Akkor ugyan még nem volt nyilvánvaló – legalábbis számunkra nem – hogy az EU-nak birodalmi törekvései lesznek. Nyugodtak voltunk a szuverenitásunk ügyét illetően. Nem is merült fel olyan gondolat, amely kikezdeni akarta volna. Talán emiatt is fura volt ránézni 1848-ra, amikor is a függetlenségünk kivívásáért folyt a harc.
Azóta kiélesedett a kérdés: népek szuverenitása vagy elvegyülése egy arctalan fogyasztókból álló masszában. A küzdelem máig nem csitul. A politikusok (pártok) két táborra oszlottak. Szuverén országban gondolkodókra és azokra, akik – feladnák szuverenitásunkat. (Megvették őket kilóra.)
Petőfi a maga korában a meghunyászkodókat megbélyegzi, elítéli a Nemzeti dalban:
/ Sehonnai bitang ember, ki most ha kell, halni nem mer. / Kinek drágább rongy élete, / Mint a haza becsülete. ”/
Tehát hazaárulók, akik nem merik – akár az életük árán is – védeni a hazát.
Ma a helyzet teljesen megváltozott. A hazaárulást nyugodtan vállalhatják, akik erre hajlandók. Ma Petőfi a tényeket tapasztalva átírná az idézett sorokat:
„Sehonnai bitang ember, ki most ha mer, halni nem kell.” Aki a hazája ellen mer fordulni, annak sem kell büntetéstől tartania. Nem kell meghalnia se képletesen, se ténylegesen.    
Még fülembe cseng a „Tudjuk, merjük, tesszük” szlogen.
És még régebbről: „Magyar magyart rontja. Kár. Bár több esze volna már.”
Uram, meddig még?