Mickey webnaplója

Előző posztomban Szőnyi Zsuzsát idéztem meg, aki Huszárik Zoltánról írt. Zsuzsa könyvét lapozgatva megakadt a szemem azon az írásán, amelyben Fellegi Ádámról mesél, pontosan felidézve egy epizódot arról, amikor a művész Rómában járt. Nagyon élveztem újraolvasni, olyannyira, hogy az alábbiakban megosztom a róla írtakat. 
„Megjelent a kocsmában Karinthy Frigyes pontos mása, és betévedt az Akadémiára, hogy hajlandó lenne ingyen koncertet adni. Mindjárt kaptak rajta, és viszonzásul elhelyezték őket egy ösztöndíjas szobában, hogy a szállást ne kelljen fizetniük.
Szombaton már mindenki megszerette őket, mert olyan közvetlen, jó kedélyű, művelt emberek hogy rögtön a társaság középpontjába kerültek. Kiderült, hogy Ádám nemcsak a zenéhez ért: Pál Jóskával versengve idézte Dantét, vitatkozott a Platón és Arisztotelész közötti különbségről, és mindeközben semmi iskolás pedantéria nem volt benne. Szerda esti koncertjén a Goldberg-variációkat játszotta el. Mackó testével, nehézkesnek tűnő mozgásával, mint egy könnyed pillangó, röpdösött a billentyűk fölött, és varázslatos dallamokat csalt ki a zongorából. Külön bája, hogy minden egyes variációt a közönség felé fordulva elmagyarázott, méghozzá úgy, hogy lehetett érezni, mennyire szereti ezt a zenét.
A szünet után minden magyarázat nélkül egyben is elzongorázta mind a 32 variációt, zseniálisan. Majd megköszönte a közönségnek, hogy ilyen örömet okoztak neki azzal, hogy meghallgatták! Utána még a baráti társaság… egy pohár borral köszöntötte fel a mestert, aki engem, mint régi (szombati) ismerősét még egy lemezével is megajándékozott, és meghívott a pesti zenedélutánjaira.
Az olasz zeneértők körében az első koncertek után elterjedt a hír, hogy itt valami egészen rendkívüli történik. Úgy megrohamozták az épületet, hogy végül be kellett zárni a kapukat, mert akik nem fértek a terembe, a lépcsőházban álltak. Ádám egyénisége egy nagy műveltségű európai intellektuel és egy önfeledt ötéves gyerek ritka keveréke, akit mindenki szeretettel vesz körül. Emellett ő az, aki a legtöbb szeretetet szeretné adni, a zenén keresztül akarja szolgálni az embereket.
Így szólaltathatta meg az orgonát a misszionárius az őserdőben,  amikor a sűrű indákkal beszőtt fák közül Bach fúgái az ég felé emelkedtek...” (in: A Triznya kocsma 181. o.)