Mickey webnaplója

Ritkán fordul elő, hogy egy könyvet ismételten elolvassak.
Most ez történt.
Tegnap a könvmegállóból elhoztam A. Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja c. kötetet.
Valaha már olvastam.
Most meg újra.
Olyan életszagú, életszerű leírás, hogy az ember alig tudja letenni a kisregényt.
Csakugyan egy nap eseményeiről szól.
A fogolytábor (gulag) lakói egy napjáról.
Akik rohadt hidegben kora reggeltől késő estig húzzák az igát. Legalábbis a nagy többség.
A lógósak, a köztörvényes dörzsöltek pedig megpróbálnak a maguk javára kihasználni minden lehetőséget.
Talán azért is tetszik módfelett, mert 25 hónapot magam is lehúztam a seregben közkatonaként.
A mi viszonyaink kedvezőbbek voltak amannál, pl. nem volt soha 30 fokos hideg, de olyan előfordult, hogy vízhiány miatt az építkezés japánerjéből szedtünk vizet borotválkozáshoz. Akkor nekünk is a jég alól kellett kibányászni a vizet.
Kopaszként én is sok cigarettát vettem (Munkás), hogy ne ácsingózzanak a csikkekért a többiek (a rigót lövöm felkiáltással).
A mi időnk se telt gyorsabban, csak nem tíz-húsz évet kaptunk, hanem kettőt.
Mi is megragadtunk minden adódó lehetőséget, ami elvisehetőbbé tette a laktanyai életet.
Nem is folytatom.
Érdekességként még megemlítem, hogy Solohov (Csendes Don) egyik epizódja a kozákoknak magyar huszárokkal való csetepatéjáról szól.
Nos, Szolzsenyicin könyve is tartalmaz magyar vonatkozást. Ezt írja:
„A moldovai (elítélt kém) megtántorodik, s ekkor kiugrik egy magyar a 32-es brigádból, s jól fenéken billenti, egy jó nagyot rúg a hátuljába!”
Feltételezem, hogy nem tűnhet fel egy ilyen elejtett mondat senkinek, de egy tízmilliós náció olvasójának igen.
Rólunk is szó van!
Mi is jelen vagyunk a történelemben, súlyunk akkora amekkora, de tudnak rólunk, és írnak is.