Mickey webnaplója

A pápa halálával van tele a rádió, az írott sajtó, a televízió. Lehetett tudni, lehetett rá készülni, a dokumentumok bőséges tárából szemezgetni.
Az orvosi vizsgálat is elkészült. Az tudott dolog volt, hogy a pápa fiatalon megbetegedett a fél tüdőjére.
A Gemelli-klinikán többféle nyavalyával kezelték, többek között kétoldali tüdőgyulladással is. Megállapították, hogy a pápa cukorbeteg is volt, s halálát egy szélütés és szívelégtelenség okozta. Nem hiszem, hogy nem kapott vérhígítót. Azt kell gondolni tehát, hogy a klinikán a legkorszerűbb módokon és a legnagyobb szakértelemmel segítették életben maradását. De az orvosok mind abban a tudatban teszik a dolgukat, hogy halál ellen nincs orvosság.
Így van ez.
Velünk is, esetemben is.
A pápa a legjobb kezelést kapta, és 88 évesen elhunyt.
Én 79 felé ballagok, és nem nyerem meg a százhas síkfutást, bármennyire is jó lenne.
Akik engem orvosolnak, kivizsgálásoknak vetnek alá. Bélcsatornámat már végigvizsgálták, hasi ultrahanggal pásztázták, hogy mi van belül. Megállapítottak ezt-azt. Hümmögtek így-úgy. Gyógyszereket írnak fel rogyásig. És mind tudják, hogy az egészségi állapotom olyan, amilyen. Ami biztos, az az, hogy öregszem, és a folyamat megállíthatatlan.
Az eddig írtaknak az a közepe, hogy kettéválik az orvosi és a saját gyakorlatom.
Az orvosok tárgyszerűen folytatják le vizsgálataikat, és a kopások figyelembevételével írnak fel hasznos vegyszereket, pirulákat.
Az én megállapításom: Öreg vagyok, és egyre inkább öreg.
Tudomásul veszem kopásaimat, élek, ameddig a jó Isten akarja, és figyelek az orvosok tanácsaira, amennyire tőlem telik.
Az egyik utolsó tanácsuk az, hogy fogyjak le. Oké. És akkor minden rendben lesz – mondják ők.
És akkor tényleg minden rendben lesz? – kérdem én.
Ez hát a valóság.