Mickey webnaplója

Olvasom a Szülőföldem, Magyarország c. antológiát. Számos író emlékezik arra, hogy mit jelentett neki szűkebb pátriája. Eszembe jut, hogy magam is írtam a kelenföldi villamoson utazva az elém táruló helyekről, ahol gyerekkorom első tíz évét töltöttem. Írtam egyszer azokról a helyekről is, ahová időről időre elköltöztem. No meg a 29-es buszjárat állomásairól is, hiszen azzal utaztam másfél évtizedig a szerkesztőségbe.
Most Garay Gábor visszaemlékezéséből idézek, aki haza-hazalátogatott a Felvidéken élő nagyapjához, így megfordult Szinyeújfalun is, ahol Szinyei Merse Pál, a festő élt. Vele kapcsolatban emlegeti a Lila ruhás hölgyet, „Zsófi nénit”, aki még százéves korában sem támasztotta volna meg a derekát a széken. „Így ült, szálfaegyenesen… Századik éve felé már csak üggyel-bajjal tudott cérnát fűzni a tűbe, és amikor anyám megkérdezte, miért nem vesz szemüveget, méltatlankodva szólt: »De hiszen az rosszul áll nekem!«”
Az én sorsom a jezsuiták megrendelésére készült Feszty Masa-képpel (Úti Boldogasszony) hozott össze. Mondják, hogy a rajta lévő Szűz Mária modellje a Várban élt, és az ölében tartott kis Jézus nem más, mint a csecsemőkorú Blanckenstein György, aki éppúgy pap lett, mint bátyja, Miklós, aki viszont nekem volt osztálytársam. Kicsi ez a világ.
Garay megemlíti, hogy a gellérthegyi vízesésről a gyermekkorába vivő emlék, a Tarpataki-vízesés jut eszébe, „ott zúgott félelmetesenö. Mint írja: „Égiháborút is megéltem ott egyszer: csapkodott a mennykő, a szűk elsötétült patakvölgyben, a Tátra kétezer méteres csúcsai alatt. Miközben megduzzadtan dübörgött a vízesés. Azt hiszem, akkor fogtam felelőször, mit jelent ez a szó: elemek.”
Az én hasonló élményem az osztrák Aroldsteinbe visz. Szabó Ferivel, feleségemmel, és G. Á.-val töltöttünk ott egy délutánt és egy éjszakát. Nos, az a völgy éppen olyan szűk volt, és éppen olyan magas hegyek közé zárt, mint amilyenről Görgey Gábor ír. Ott ismerkedtem meg én is az elemek zajával, a hatalmas égzengéssel, villámok cikázásával. Grandiózus élmény volt.