Mickey webnaplója

Idő akkor keletkezett, amikor az anyag, mely teret alkot és mozog. Tér és idő összetartoznak.
Az idő előtt nem volt idő?
Időtlenség volt, az Isten örökkévalósága.
Amikor azon gondolkoztam, hogy mi legyen az év első napjának a témája, az időt választottam.
Az évkezdéshez jól illik Szent János evangelista prológusa. Ide másolom.
„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.
Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.
A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.
…Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.
A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.
A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.
Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be…”
Most, az évkezdetben néhány pukkancs eldurrantása hirdette a 2025. év átlendülését a 2026.-ba. A környéken sok a kutya. A kutyások és a rájuk tekintettel lévő kutyátlanok tettek róla, hogy a jószágok nem őrüljenek meg a műcsatazajtól.
***
Nem cseréltettem le az autógumikat télire, mondván, hogy a sokéves tapasztalat szerint alig van hó a szezonban, és hideg se nagyon. Eddig így is volt, de aztán fordult a helyzet. Szilveszterkor tekintélyesnek mondható hó esett, újév hajnalán is folytatódott a hóhullás, és még nincs vége. További havazás várható. Ennek megfelelően lassacskán autóztunk misére, hogy bele ne csússzak az egyéb járművekbe. Eddig jeles. Napközben olvadásnak indul a leesett hótömeg, de hihetőleg nem tud teljesen megsemmisülni ettől a hótakaró.
Mindegy.
Majd csak túlleszünk rajta.
***
Ma többszörös ünnep van. Pl. Mária, Isten anyja….és nem havas Boldogasszony, noha havazott.
Gyerekkoromba visz vissza a misén elhangzó két népének.
1. Szép kelet, szép nap, nincs benned homály, mert az örök nap benned a király.
Új esztendőben, új szívekkel, dicsérünk, Jézus énekekkel.
2. Ó, szép Jézus! Ez új esztendőben légy híveidben. Ó, Mária esedezzél értünk, édes reményünk.
Hogy ez új esztendőben minden ügyeinkben lehessünk Jézus drága kedvében.
Az énekek ezek voltak, De hol volt akkor padlófűtés, egyáltalán valamilyen fűtés?!
Igen hideg tudott lenni a templom. Épp csak a szél nem fújt benne. Emlékszem ilyen templomlátogatásra. Anyánk kötött kesztyűt húzott elő jószagú birkabőr ridiküléből, és abban vészelte át a nagy hideget.
Rég volt emlékezetes maradt.
***
Átcseréltük a fali naptárt. T. átvezette az újba a jeles családi napokat. Meg novemberre, hogy el ne felejtsek távkonzultációt kérni Eliquis vérhígítóm engedélyének megújítására.
Az orvosomnak ezt meg is ígértem, hozzátéve, ha egyáltalán megérem.
Ja, kérem: nyolcvan felé már minden előfordulhat.
  

Loyolai Szent Ignác megmondta. Vajon mi teljesült ebből idén?
Vezérelv és alapigazság
Az ember arra van teremtve, hogy
Istent, a mi Urunkat
dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki,
és ezáltal lelkét üdvözítse.

Minden egyéb a föld színén
az emberért van teremtve,
és azért, hogy segítse őt a cél elérésében,
amire teremtve van.

Ebből következik, hogy
az embernek ezeket
annyira kell felhasználnia,
amennyire célja elérésében segítik,
és annyira kell megválnia tőlük,
amennyire akadályozzák abban.

Szükséges ezért,
hogy közömbösekké tegyük magunkat
minden teremtménnyel szemben,
ami szabad akaratunk döntésére van bízva
és nincs neki megtiltva.

Ugyanannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk
inkább az egészséget, mint a betegséget,
a gazdagságot, mint a szegénységet,
a tiszteletet, mint a gyalázatot,
a hosszú életet, mint a rövidet,
és következetesen így minden másban;
egyedül
azt kívánva és választva,
ami jobban elvezet bennünket a célba
amire teremtve vagyunk.
(Lelkigyakorlatok)
Élünk hibázva, botladozva, jóra törekedve. Mindenesetre ideje hálát adni mindenért, ami csak bennünket ért ez ó esztendőben.

Te Deum 
Téged Isten dicsérünk, Téged Úrnak ismerünk.
Téged, örök Atyaisten, mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok, kerubok és szeráfkarok,
Egek és minden hatalmak, szüntelenül magasztalnak.
Szent vagy, szent vagy, erősséges szent Isten vagy!
Nagyságoddal telve ég, föld, dicsőséged mindent bétölt.
Téged dicsér, egek Ura, apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártír seregek magasztalnak Tégedet.
Vall tégedet világszerte Szentegyházad ezerszerte,
Ó Atyánk, Téged mérhetetlen nagy fölséged,
S azt ki hozzánk tőled jött le, Atya igaz Egyszülöttje,
És áldjuk Veled vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje, Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál, szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad, Mennyországot megnyitottad,
Isten jobbján ülsz most széket, Atyádéval egy fölséged,
Onnan leszel eljövendő, mindeneket ítélendő.
Téged azért, Uram, kérünk, mi Megváltónk, maradj vélünk,
Szenteidhez végy fel égbe, az örökös dicsőségbe.
Szabadítsd meg, Uram, néped, áldd meg a te örökséged.
Te kormányozd, te vigasztald, mindörökké felmagasztald.
Mindennap dicsérünk téged, szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket és bocsásd meg vétkeinket.
Irgalmazz Uram, irgalmazz, híveidhez légy irgalmas,
Kegyes szemed legyen rajtunk; tebenned van bizodalmunk.
Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!
BÚÉK!!!

Az inflexiós pont az a hely, ahol a görbe megváltoztatja görbülete irányát: átmegy homorúból (konkáv) domborúba (konvex), vagy fordítva. A görbe ezen a ponton „törik”.
Ilyen pontja van pl. a sinusgörbének is.  
Átvitt értelemben pedig igen életszerű jelenség hasonlít az előző jelenségre. Az ember elismertsége egy ideig él, majd előfordul, hogy ellenkezőjébe csap. Az elismertség és megvetettség határa, amikor egyik állapotból átmegy a másikba, ez lehet az megítélés inflexiós pontja.
Nézzünk néhány példát.
Jézust egyre nagyobb tömeg követi. Felfedezik, hogy nem úgy tanít, mint a farizeusok és az írástudók, hanem mint akinek hatalma van. Felismerik benne a Messiást. A jeruzsálemi bevonulás alkalmával jön el a változás. Egyesek nem ünnepelnek az ünneplőkkel, megvonják tőle a hódolatot, próbálják ellehetetleníteni. Nagycsütörtök éjjel még hasra esnek az elfogására kirendeltek, de már megkötözve elhurcolják az éj leple alatt. Kihallgatásakor már megütik, leköpik, szidalmazzák, el addig, hogy halálát kívánják. Lélektana van ennek az átfordulásnak. A csodatévő előtt leborulnak, eszméit kiválónak ítélik, sokáig senki sem mer nyíltan lázadni ellene. Tekintélye van Jézusnak. Attól kezdve, hogy a főpap elítéli, felbátorodnak az ellenséges hangok. Az immár áldozattá lévő személyt nem tilos szidni, akár ütlegelni is. Hogy éli meg ezt maga az áldozat? Korábbi tekintélye odavész pillanatok alatt. Dicsőségesből megvetett semmirekellővé alázzák.
Más példák is akadnak bőven.
Művész nagy sikerekkel a múltjában… és a jelenében is, amikor kiderül, hogy pedofil. Korábbi munkássága romokká omlik, tekintélye odavész, karrierjének csúfos vége szakad.  
Vezér, aki hódít, akinek szavára tízezrek lelkesülnek, aki győzelemre viszi seregét egy darabig, majd erős ellenállásra talál és megbukik.
Sportoló, aki fellengzős kijelentéseket tesz, győzelmet győzelemre halmoz, aztán valaki addig elemzi, ameddig rá nem érez amannak Achilles-sarkára. Megtörik a győzelmi sorozat, akár a karrier végét is jelentve.
Politikus, aki a helyzet magaslatán áll, mígnem eredménnyel bevádolják sikkasztással gyanúsítva.  A bíróság börtönre ítéli. Oda a tekintély, oda az elismertség, oda a becsület.
Persze fordítva is előfordul a megítélés előjele, a kedvező fordulat.
Amikor kiderül, hogy a koldus valójában milliomos,
amikor a látszólag senki elmebeli teljesítményével sarokba szorítja a valaminek látszókat.
Petőfi, aki túljár a kevély Kereki eszén. Stb…

Végére érvén a K. dosszié c. interjúkötetnek, két gondolatát szeretném még megidézni, hátha másokat is érdekel. Egy kérdésre válaszolva Kertész a következőket mondja: „Semmire sem születünk, de ha sikerül elég soká életben maradnunk, végül nem kerülhetjük el, hogy valamivé ne váljunk.” i. m. 172. o.
Ez bizony igaz. Elég arra gondolni, hogy léte fenntartáshoz szükséges alapvető feltételeken kívül egy csecsemő a világon semmihez se ért, nincs tudatánál, s elképesztő sebességgel tölti fel agának gyökérkönyvtárát mindenféle őt ért ingerekkel. Mosollyal sírtással, zenével, nyelvvel stb. Még minden lehet, de nem lesz minden, csupán egy valaki. Jó esetben azzá válik, amire teremtve van. Hivatása, küldetése fokozatosan tudatosul benne. Ösztönei támogatják az önkifejezés sikerességében. Teológusok szokták emlegetni, hogy a gyerek Jézusban is csak fokozatokban érlelődött meg a szívbe markoló megvilágosodás, hogy ő a Messiás. Vö. a 12 éves Krisztusra a templomban találtak rá szülei három napos keresés után, mire ő így reagált: „Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”
Az ember többféle tehetségcsírával rendelkezik. Nagyon szomorú, ha nem sikerül vagy – csak nagyon későn – szembesülnie azzal, hogy mire is lett volna teremtve.
A másik gondolata a 180. oldalról való: „A diktatúrában élő állampolgár, aki nincs éppen börtönben, szabadságolt rab csupán. Ehhez képest maga az ügy, a »per«, aminek az ürügyén fogva tartják, minden esetben mellékes anekdota.” Tapasztaltuk pl. a regnumi perek alkalmával.
***
A gondolat súlyos. Oldására néhány „ötéves” viccet Írok ide. (Öt évet lehetett kapni értük.)
A mozihíradóban a filmvásznon megjelenik a búzakalászokat morzsolgató Rákosi. Mindenki feláll és kitartóan tapsol egy kövér kopasz embert (Rákosi) kivéve.  A többiek kiabálnak: Tapsolj, kopasz te is,  mert elvisz az ávó!
***
A forradalom után lecsukott ember öt év elteltével találkozik barátjával.
Az kérdezi tőle: - Mit csináltál, hogy öt évre lecsuktak.
- Semmit – felelte a másik.
- Nana, semmiért csak három évet sóztak a nyakunkba.
***
De az nem vicc, hogy a tapsolást sokáig nem merték abbahagyni az emberek. Féltek tőle, hogy aki idő előtt hagyja abba, azt kiszúrják, és meghurcolják. Inkább tapsoltak és tapsoltak.
(Én az ötvenes években voltam kisgyerek.)

Nem is tudom, mivel kezdjem. Mint már írtam, olvasom Kertész Imre K. dosszié c. kötetét. Sok minden információja között megragadott egy fura mondata tanárjairól nyilatkozva: „Az egyetlen nyilasérzelmű ember egy Csorba nevezetű tornatanár volt”. 60. o.
Majd másról értekezik.    
A 79. o.-on újra belebotlok e névbe a leventemozgalom kapcsán:
„Hetente egyszer fel kellett sorakozni az iskolaudvaron a már említett Csorba tornatanár felügyelete alatt…. ún. bevezető oktatást kaptuk.
Mint írja, „megengedem, hogy még talán Csorba tornatanár sem volt teljesen tisztában a valósággal…. Csorba tornatanár ilyenkor valamilyen tiszti sapkában feszített. Kiegészítő előképzős szakasz, ordította, sorakozó!...”
És még mindig nincs vége.
A 103. lapon olvasom: 1945. szeptember, Barcsay utca:
„…reszkető bajusszal, rémült arccal Csorba tornatanár szaladt a körút felé, sarkában egy csoport diák, az élükön a »bandavezér« az öklét rázva üvöltötte: »rohadt nyilas, hát vissza mertél jönni tanárnak az iskolába«”.
A címbeli Csoresz (Csorba Ernő) meglehet, hogy ugyanaz a tanár, akiről a könyvben szó esik?
A Telepes utcai általános iskolában egy öregember tornáztatott bennünket. A Csoresz. Kezet csókolt a fiatalabb tanárnőnek, 56-ban egy németórán helyettesített, a gótbetűket ábrázolta a táblán.
Tornatanárként a vívó szakkört vezette, és minden év rendezvényén előadatta velük Cyrano orrmonológját Rostand drámából.   
Mint tornatanár elég türelmetlen volt. Valaki elnevezte őt szőröstalpú indiánnak. A név ráragadt. Egy alakalommal teljes tornafelszerelésben vártuk jövetelét tornaórára, amikor valaki elordította magát, Jön a szőröstalpú indián.
Meghallotta.
A tornasor elejére ment. Megkérdezte az első gyereket: Te honnan hallottad? Mire ő természetesen azt felelte, hogy hátulról. Mondanom se kell, hogy mindenki azt vallotta, hogy hátulról. Az utolsó gyereket aztán fölpofozta. Alighanem igaztalanul.
Koránál fogva lehetett ő a könyvbeli szereplő. Persze ez csak feltételezés, ami vagy igaz, vagy sem.
A névazonosság ébresztette fel bennem a régi-régi emléket.

Kora reggel van, fülemben az este hallgatott karácsonyi miséből az altató.
Elég bizarr altató dallal ébredni.
Pedig az ébredés sikerült. Sikerült a háromféle szójátékot összerakni, a puzzle 104 elemét is.
Én Istenem, jó Istenem, kinyitottam már a szemem…
Indul a nap. Elég hideg van, ez arra utal, hogy megint fényes nappal elé nézünk.  
Vár rám a rejtvényfüzet, olaszmódra,
vár rám Kertész Imre interjú kötete: a K. dosszié.
Vár a háromkilós Somogyi Győző monográfia.
Vár ránk egy délutáni vendégeskedés.
Ma már nyitnak a boltok.
Ma még nincs parkolási díj.
Most még nem tudom, autózzunk-e vagy tömegközlekedjünk, amit úgy szoktam elővezetni, hogy gyalog menjünk.
***
Tegnap Lackfi kétsorosára válaszoltam másik kétsorossal.   
Most VD tevékenységét illetem egy kétsorossal:
Váli Dezső plakátjára
Amerre jár, arra mű terem:
Műterem.
***
A tegnapi fény-árnyék lövöldözés képeiből rakok még néhányat a FB-ra.

Túl, túl, messze túl, mi van a második ünnepnapon, na, jó, a szentestét is beleszámítva a harmadik napon túl?
Majdnem igaz az előző mondat.
Immár a harmadik karácsonyi nap végén írom posztomat.  
Ami lecsapódott bennem: időnk halad az öregkorban előre. Egyelőre talpon bírjuk a kihívásokat, de ez nem tarthat a végtelenségig. T. maximalizmusa, akarása, kitartása figyelemre méltó, de erői neki is végesek.
Már csak egy találkozó elé nézünk, aztán hátradőlhetünk a széken. Hacsak szilveszterkor nem akarunk erőlködni.    
A lelki töltődésen kívül nagyon kedvemre való az unokákkal való találkozás.
Nagy öröm látni fejlődésüket, fejünkre növésüket, a fiúk hangjának oktávval való elmélyülését. Sokat kacagunk, játszunk, beszélgetünk. örülünk egymásnak.
Tudom, nincs ebben semmi rendkívüli, mégis kikívánkozik belőlem a kedves találkozások értékelése.
Istennek hála, jól vagyunk, kopásaink nyilvánvalóak, és ez rendben is van így.
Ma elmulasztottuk a reggeli misét rákészülve a vendégeskedésre.
Nem mulasztottam el viszont a rendhagyó bolt felkeresését (a lakótelep szünetmentes boltja. Nem néztem meg, hogy van-e zár az ajtaján. Fölösleges ugye, mert nonstop nyitvatart.)
(T. egy híját ismerte öröminek még, tejszínhabot rendelt, s megadá a férj.)
Muszáj megint arról írnom, hogy az ég azt is megadta, hogy Jézus születésnapján hosszú-hosszú szünet után végre derűsre váltott az idő, és Aquincum fényárba öltözött.
Nem tudtam ellenállni a fény tobzódásának és összevissza fotóztam az elénk terülő látványt.  
***
Elém került  ma Lackfi kétsorosa:
Bejglivel teli a szánk, ó,
kint rozsdásodik a szánkó.
Azonnal kétsorossal válaszoltam:
Minek az a hűhó,
jó nekünk a műhó!
***
Még az ünnep zárásaként szokásosan meghallgatom a karácsonyi beatmisét. Domi óvodáskorában mindenütt hirdette: Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét. Ez volt a kedvence.

 

Vannak tökéletes pillanatok, tökéletes percek, órák és napok. A mai alighanem az utóbbira hajaz. Találkozás a gyerekekkel, az unokákkal, az ajnározást könyörgő kutyával. Karácsony, énekekkel, ünnepi lakomával, az unokák beszámolójával, nevezetesen, hogy ki mit kapott. Az együtt játszás öröme, kirakós játék, dobókockás társasjáték, és … és  orvosos.
Egész arzenál teszi komollyá a doktorosdit. Természetesen én vagyok a beteg, akinek 39 fokos a láza. A fehér köpenyt viselő Marcsi felveszi adataimat. Megkérdezi, fiú vagyok-e vagy lány. Mondom, fiú. És hol fáj? Mutatom. Odalép hozzám az orvosok attribútumával, a fonendoszkóppal ékeskesdő uncsika és meghallgatja a szívemet. Utána vesetájékon injekciót ad. Úgy látszik, az oltogatás tetszik neki legjobban, mert ismételten belém szúr (persze csak képletesen). Megméri testhőmérsékletemet, és két pirulát is a kezembe nyom, hogy ezt vegyem be.    
Majd kijelenti, hogy meggyógyultam. De most meg legyek lány.  
Mit tehettem egyebet, most lány lettem. Leonóra. Sajnos nekem lányként is magas lázam volt, meg kellett hallgatni a szívemet, és megkaptam a magamét két injekció formájában. Még kenőccsel is megkezelte a bajomat.
Kérdeztem, nem akar-e inkább bújócskázni, de ma nem állt kötélnek.
Mindezekkel a mondatokkal csak azt kívántam igazolni, hogy kiestem az időből, és „gyermek lettem, gyermek lettem újra”.
***
Olvasok zserbóról, olvasok orosz krémtortáról, olvasok püspökkenyérről és egyéb nyalánkságokról.  Jutnak eszembe még sorra a madártej, a máglyarakás, az aranygaluska, az amerikai palacsinta, a minyon, a Feketeerdő és a Dobostorta, nem is folytatom.
Egyszer úgy nyilatkoztam, hogy a kedvencem a franciakrémes (nem is rossz, ha rendesen van elkészítve), és azóta nevezetes napjaim alkalmával franciakrémesben részesülök. Soha ne legyen rosszabb dolgom, de nem mernék megesküdni rá, hogy mindig ez lesz a favoritom. Az előzőekben felsoroltakat is mind szeretem, és ha még ez is kevés volna, jöhet egy jó isler, vagy linzer, bukta vagy ízes táska. Ha nincs más, a szaloncukor is megteszi.
Párhuzamosan felidéződik bennem P. Nemeshegyi vallomása, aki egyszer érdeklődőknek elmondta, hogy kedvenc itala a vodka. Utóbb igen megbánta elhamarkodott véleményét. Ugyanis mindenkitől vodkát kapott ajándékba, miközben saját bevallása szerint a pálinkát sokkal jobban szereti.     
Nem biztos, hogy érdemes kitartani egyféle kedvencnél, már csak azért is, mert az ember ízlése időről időre megváltozhat.

Gloria in excelsis Deo!
Et in terra pax hominibus bonae voluntatis!
azaz
Dicsőség a magasságban Istennek,
és a földön békesség az embereknek,
akikben Isten tetszését leli.

Az ószövetségi ember úgy fogalmaz, hogy Isten a vesékbe lát.
A keresztények szimbólumrendszere a megismerést az agyhoz, az érzelmeket a szívhez rendeli.
Egy Lackfi János által megidézett amerikai lelkész azt mondja, hogy az Isten megismerése még nem jelent kapcsolatot, érzelmi befogadása a szívben van. Mint fogalmaz, Isten csak 30 centire van tőlem, az agy és a szív távolságára.    
Egy orvosnő tovább pontosít. Közvetlen közelségről ír, ami az agy thalamusa és az amygdala közötti távolság.
Utóbbi az érzelmi feldolgozások helye.
Az agyban találkoznak a tudás és az érzelmek.
Én tovább lépek.
„Senki sem ismeri az Atyát, csak akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (vö. Mt 11,27) – mondja Jézus.
Kérdés, hogy mi, akik vesszük Őt az Eucharisztiában, mekkora távolságra vagyunk az Atyától?
Másképpen: Krisztus vajon ki akarja-e nyilatkoztatni az őt vevők részére az Atyát?
Ha igen, nem beszélhetünk távolságról. Ha nem, akkor várnunk kell az Atya közelségével.
Az egyház tanítása szerint minden kegyelem, de hogy a kegyelmekből ki mennyit kap, az az Isten titka és döntése.
Azt is tanítja az egyház, hogy Isten kivétel nélkül mindenkinek megadja az üdvösséghez szükséges kegyelmeket. De a közvetlen istentapasztalatot nem kapja meg mindenki e világban. Csak akiket fogékonysággal áldott meg az Úr, ők is csak többé-kevésbé – gondolom én.
Felmerülhet még, hogy Isten hogy válaszol-e megkeresésünkre, és hogyan.
Alighanem szavakkal ki nem fejezhető módon. Az se biztos, hogy azonnal, de az biztos, hogy a körülményeket úgy alakítja, hogy végül hozzá térjünk.
Egy biztos.
A hozzá hűségesek tudhatják, hogy végül is mi lesz, de azt nem, hogy addig mi lesz.
A Gondviselés valamilyen módon tetten érhető, csak érzékeny lélek kell hozzá.
Na, eleget fecsegtem.